A rezsi kérdéskörét illetően nem sávos, hanem egységes mértékű csökkentést szeretnének elérni - erősítette meg Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője szerint ugyanis a nagy szolgáltatásoknál nem profitot kell termelni, hanem szolgáltatást kell biztosítani.
A költségvetés elfogadását követő sajtótájékoztatón Rogán Antalt faggatták a gáz-, az áram- és a távhőár csökkentéséről is, amelyről elmondta: a kormánypárti képviselők indokoltnak tartják a csökkentést, és nyomatékosan kérik a kabinetet, hogy ezt január 1-jétől vezesse is át a díjakon. Erről a szerdai kormányülésen már döntés is születhet. "Nem sávos, hanem egységes mértékű csökkentést szeretnénk elérni" - tette hozzá.
"Én nem sajnálom alapvetően a nagy szolgáltató cégeket, mert az a véleményem, hogy a nagy szolgáltatásoknál nem profitot kell termelni, hanem szolgáltatást kell biztosítani" - fejtette ki álláspontját, hozzáfűzve, hogy profit keletkezése szerinte legfeljebb annál indokolt, aki megtermeli a gázt vagy a villamos energiát.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- A hajózási szakértő elmondta, miért nem érzékelhette a becsapódást a szállodahajó legénysége
- Befejezi egy legenda
- Atomreaktorok fejlesztéséről is megállapodott Magyarország Japánnal
- Itt van Izrael válasza a Benjamin Netanjahu és védelmi minisztere elleni elfogatóparancsra
- Kutatás: az amerikaiak többsége szívesen látna több elnökjelöltet is a viták során
- Hatalmasat drágult a kenyér, akárcsak a péksütemények