Az idei év legforgalmasabb havát tudhatjuk magunk mögött, ami egyértelműen a végtörlesztésnek köszönhető. A több mint 8 ezer ingatlan adás-vételi tranzakció miatt a november egyelőre rekordhónap, s bár decemberben is tart még a végtörlesztés a szezonalitás miatt vélhetően ez is marad az idei csúcs - áll a Duna House Barométer legfrissebb számában.
Az október hónap a végtörlesztés ellenére nem volt kiemelkedő, bár a keresleti index már pozitív irányú elmozdulást mutat. A kivárás időszaka azonban rövid volt, november hónapra így a vártnak megfelelő élénkülést lehetett tapasztalni. A közel 8200 darab adás-vétel egyelőre rekordhónap, s bár decemberben is tart még a végtörlesztés a szezonalitás miatt vélhetően november marad az idei csúcs.
A november hónap az idei átlaghoz képest több mint 25 százalékos élénkülést jelent, ami ingatlanpiaci szempontból ugyan kiemelkedő, de a végtörlesztés folyamatát tekintve inkább jelentéktelennek mondható. (Érdemes megnézni a válság előtti éveket, amikor a havi átlag ennek duplája is volt.) Mindössze körülbelül 1800 tranzakcióval volt több, mint idén átlagban, ami - az 1,25 millió devizaadóst tekintve - azt jelenti, hogy havi körülbelül 0,15 százaléka tudja megoldani ingatlaneladásból a rögzített árfolyamon történő hitel lezárást.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- "Mindenkit be kell fogadni" - mondta a pápa
- Ukrajna ismét drónzuhatagra ébredt
- Már Japánban is támadnak a medvék
- Marilyn Monroe-tól Billie Eilishig – Dívák és Ikonok a Magyar Zene Házában
- Győrben lesújtott a három csapás szabálya, életfogytiglant kapott egy pedofil
- Több tucat kilométerrel lejjebb találták meg a hajóbaleset áldozatait a Dunában