Tegnap este megszületett a Magyar Energia Hivatalban a gázár-emelkedés mértékéről szóló döntés, értesült a Népszabadság. Várhatóan, területi eltéréssel 9-11%-os közötti, átlagosan kb. 10%-os emelésre számíthatnak a lakossági fogyasztók április 1-től, amiben nem kis szerepe lehetett a március 15-én kihirdetett gázárrendelet módosításnak. A földgáz átlagos "lakossági" ára köbméterenként kb. 140 forintra emelkedik.
Mint ismeretes korábban az Energia Hivatal egy sajtóbeszélgetésen 16-17 forintos előzetes becslést adott, amelyet akkor még a forint/dollár árfolyamváltozása március 12-ig módosíthatott, tekintettel arra, hogy a termékár már március 1-én rögzítésre került. Ezt követően a választási kampányidőszak hevében a szocialisták meneszteni kívánták az Energia Hivatal elnökét a várható gázárakkal kapcsolatos kijelentéséért, valamint hozzátették, hogy véleményük szerint nincs szükség gázáremelésre.
Az Energia Hivatal egyébként a negyedéves árváltoztatási kérelmek elbírálásakor a gázár-rendeletben meghatározott képlet szerint számol, vagyis nincs ráhatása a gázárak alakulására.
A kormányzat később igen szerencsétlen időpontban (március 15-én került kihirdetésre) módosította az imént már említett gázár-rendeletet, annak mobilfinanszírozással és a "tárolt gáz" értékével kapcsolatos részét, aminek hatására az előzetesen vártánál kisebb mértékben emelkedhetett a gáz fogyasztói ára.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Dübörög a bevásárlóturizmus a szlovák határ közelében, pünkösdhétfőn jöhet a csúcs
- Sejtik, hogy kiket lehetnek a dunai tragédia áldozatai
- A száguldó holland visszatért
- Szidták az anyukáját, alaposan megbüntette a szurkolókat a felcsúti válogatott védő
- Két meseszámot is kihúztak a hatoslottón
- Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt