Évente 5 ezerrel lehetne növelni az újonnan épített lakások számát és 0,8-1 millió lakást lehetne reálisan felújítani 2014-ig - mondta Bencsik János, a Fidesz szakpolitikusa, Tatabánya polgármestere. A négy éves ciklus végére elérhető lenne a szükségesnek tartott évi 40 ezer újlakás - számolt be a Lakásvásár Média Csoport által rendezett I. Közép-európai Ingatlankonferencián elhangzottakról a Napi Gazdaság.
Bencsik János
Bencsik szerint ideális lenne, ha az új állomány 20%-át a szociális, költség- és piaci alapon bérbe vehető bérlakások tennék ki. A szakpolitikus hozzátette, hogy mindehhez első lépésként az államilag támogatott előtakarékosság további kiterjesztését kell elérni, hiszen forrás oldalról ez lehet az egyik legfontosabb alapja egy új programnak.
Az építőipar és a lakásépítés rendkívül kedvezőtlen helyzetén alapvetően új gondolkodásmóddal, mentalitással, új rendszerszemlélettel lehet javítani. Az energiagazdaság és az építésgazdaság házasítására van szükség ahhoz, hogy ne csak az építőipari kibocsátásban, de a munkaerőpiacon is pozitív változások történjenek.
Bencsik a felújításokkal kapcsolatban kiemelte, szükség lesz egy mentori hálózat felállítására, ugyanis mind a megrendelőnek, mind a kivitelezőnek szüksége van mérnökszakmai segítségre, amit a mentor a megfelelő finanszírozással is tud majd párosítani.
A bérlakásépítés szerepét hangsúlyozta előadásában Maráczi Zsolt, a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) elnöke is. Maráczi szerint amennyiben sikerül tőketámogatást szerezni a közhasznú bérlakásépítő rendszerbe, a költségvetés terhelése minimálisra csökkenthető. Mintegy 50%-osos tőketámogatással, 3,5%-os kamatszinttel, 20 éves futamidő esetén a rendszer további állami támogatás nélkül működhetne. A tőketámogatás forrása a szén-dioxid-kvóta értékesítéséből származó összeg egy része, de ezen felül az uniós források bevonásáért is lobbizik az egyesület.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- MOB-életműdíjat kapott Török Ferenc: nem hiszem, hogy ezt lehetett volna ennél jobban csinálni
- Pánikgomb-applikációt fejlesztettek a családon belüli erőszak ellen - Görögországban
- Áder Jánosnak három fontos kérdése van
- A kőszívű ember fiai a Nemzetiben: Szikora János rendhagyó változatot ígér
- Nem akármire vesz fel gigahitelt Lengyelország
- A német egészségügyi miniszter a marihuána legalizálásánál is nehezebb feladatra készül