Bár még nem omlott össze az új lakások piaca, de sok jóra nem számíthatunk a szakértők szerint, hiszen idén alig indultak beruházások, maximum olyanok, amiket még a válság előtt beindítottak. A vevőket ma már csak óriási akciókkal lehet vásárlásra csábítani.
A szocpol eltörlése, és az áfaemelés előtti napokban ugyan kissé felpörgött a lakáspiac, bár az akkor szerződőknek mindössze egyötödét adták a támogatásra szorulók.
A Duna House elemzője szerint mostanra különös helyzet alakult ki: főként a nagy alapterületű, két-három szobás lakások iránti keresletben érzékelnek növekedést, illetve az egy-két éve épült, újszerű lakások iránt.
A Palace Ingatlan Csoportnál azt tapasztalják, hogy a vevők igencsak elrugaszkodott elképzeléssel bírnak az árakat illetően: sokan a budapesti átlagossá vált 400 ezer forintos négyzetméterár helyett 250 ezer forintra számítanak, így aztán nem is ütnek nyélbe üzletet.
A vevőket ma már csak komoly engedményekkel lehet megfogni: ingyenes tárolóval, garázzsal, konyhabútorral, vagy 10 százalékos árengedménnyel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hamarosan elfogynak azonban az új lakások, leállnak a fejlesztések, így ma már kis alapterületű, olcsó garzonokat csal elvétve találni.
Az Otthon Centrum szakemberei szerint idén Budapesten a felére is zsugorodhat az új lakások piaca, míg a használtaké egyharmadára esik vissza. Ezt a zuhanást még az sem biztos, hogy az őszre ígért új támogatási rendszer meg tudja fékezni.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Kutatás: már idehaza is gazdasági katalizátorrá vált a túrázás
- Kiszedték a palesztinokból, hol találják meg a túszok holttestét
- Elek Gábor vezetésével feljutottak a Vitézek, akik lányok
- 6,4 milliárdos fenyegetés a velencei önkormányzatnak a választás előtt
- Megcsinálták a lehetetlent, mehetnek a börtönbe
- Egy forintra a lélektani határtól a gázolaj ára