Az értékesítési célú lakásépítési beruházások finanszírozási piaca alaposan beszűkült, gyakorlatilag csak az kaphat hitelt, aki olyan stabilan áll a lábán, hogy nincs is rá szüksége.
Az FHB az értékesítési célú lakásépítési beruházások finanszírozására a korábbi években megszokottnál is szorosabb finanszírozási struktúrák mellett tud csak hitelt nyújtani, jelentősen megnőtt ugyanis az ilyen fejlesztések finanszírozási kockázata a kivitelezés és az értékesíthetőség terén is. A forint svájci frankhoz és euróhoz mért árfolyamának utóbbi időben tapasztalt rendkívüli volatilitása miatt az FHB jelenleg egyáltalán nem nyújt lakásépítő vállalkozások részére devizaalapú hitelt. Értékesítési célú lakásépítésre forintban a vonatkozó kormányrendeletben szabályozott kiegészítő állami kamattámogatásos konstrukció mellett piaci kamatozású hitel vehető igénybe. Az FHB nem vállal koncentráltnak tekinthető finanszírozási kockázatot sem, azaz nem finanszíroz több száz lakásos nagyprojekteket. Az elvárt önerő tekintetében hozzávetőleg 35-50 százalékra, míg az elvárt előértékesítést illetően 25-50 százalékra nőtt az előzetesen teljesítendő elvárt arány.
Az OTP-nél ugyan továbbra is finanszíroznak értékesítési célú lakásépítési projekteket, azonban csak akkor, ha azok kellően megalapozottak. A források drágulása (mind a beruházói, mind a vevőfinanszírozási oldalon), a foglalkoztatottság és a reáljövedelmek csökkenése miatt ugyanis a lakossági kereslet további mérséklődésére számítanak. Elvárás, hogy a hiteligénylő az adott projektméretben jelentős szakmai tapasztalattal és referenciával, pozitív megítélésű banki múlttal rendelkező vállalkozás legyen, megfelelő mutatókat (például épített/eladatlan lakások, átlagos értékesítési futamidő, a projekthitel adósságszolgálatát biztosító sajáterő- és előértékesítettségi arány) "produkáljon". Az elvárt átlagos értékesítési idő 2-3 év.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem bírt magával a brit óriás és ukrán ellenfele a mérlegelésen– videó
- Észak-Korea valami új dolgot tesztelt
- Gond támadt a Boeing első, embert szállító űrhajójával
- Elfajult a vita: szándékosan gázoltak el két férfit Pécsen fényes nappal – videó
- Támadás ért egy olajszállító tartályhajót a Vörös-tengeren
- Ölt a tűz Dombóváron