A múlt héten a brit kormány elfogadta azt a 100 milliárd fontos (30 ezer milliárd forintos) programot, melynek keretében 2020-ig jelentősen meg kívánják emelni a megújuló energiaforrások részarányát. Az ország ezzel az intézkedéssel mérsékelni szeretné a világpiaci árak emelkedésével szembeni kitettségét és hosszú távon a költségszámlák csökkenésére is számítanak.
A piaci előrejelzések szerint 2020-ig folyamatos gáz- és áramdíj-emelésre számíthatnak a fogyasztók, ezért a - magas beruházási költségek ellenére is a - megújuló energiák hasznosítása mellett tette le voksát a kormányzat. Számítások szerint egy brit család átlagosan évi 260 fonttal (63 ezer forinttal) fizetne több rezsit az intézkedések nélkül. A program keretében elsősorban szélerőműveket építenek, de a nap- és a vízi-energia hasznosítását is megcélozták.
A miniszterelnök hangsúlyozta az intézkedés jelentőségét, melynek köszönhetően az uniós egyezményben lefektetett szint alá csökkenthető a szennyező-anyag kibocsátás az országban. A lakástulajdonosok részére támogatási rendszert dolgoznak ki a napenergia hasznosítására, a kormány a napelemek szélesebb körben történő elterjedésére számít.
Az intézkedéseknek köszönhetően 160 ezer új munkahely jöhet létre, a terveket a Greenpeace is üdvözölte. A tervek középpontjában a nem túl napos időjárás következtében a szélenergia hasznosítása áll, a szárazföldiek mellett tengeri turbinákat is telepítenek majd az Északi-tengerre.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei
- Iszonyatos utcai bunyó volt Pécsen
- Eldőlt a berlini Tesla-gyár sorsa – most jön az igazi háború
- Kutatás: már idehaza is gazdasági katalizátorrá vált a túrázás
- Kiszedték a palesztinokból, hol találják meg a túszok holttestét
- Elek Gábor vezetésével feljutottak a Vitézek, akik lányok