Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
Több olvasónk jelezte, hogy levelet, vagy telefonos megkeresést kapott a Citibanktól, miszerint a pénzintézet felmondja a bankszámlaszerződéseket. A legtöbben a Top csomag esetén érintettek, amely a korábbi években többször is elnyerte az Év Számlacsomagja díjat Magyarországon. A korábbi ügyfeleknek nincs könnyű dolga, ugyanis a jövőben csak meglepően drága alternatívák közül választhatnak. Úgy tűnik, a pénzintézet a prémium szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt a jövőben.
Az elmúlt egy héten több megkeresést kaptunk olvasóinktól, miszerint a Citibank felmondta a bankszámlaszerződésüket. A legtöbben a Top számlacsomag által érintettek a szerződés felmondásában. Ez egyébként annyira kedvelt volt az ügyfelek körében, hogy többször elnyerte az Év Számlacsomagja díjat. A számlára legalább havi 150 ezer forint beérkezése esetén ingyenes számlavezetés, két ingyenes bankkártya illetve olcsó készpénzfelvételi és utalási lehetőségeket tartalmazott, ezzel szemben az új csomagok vagy magasabb költségekkel bírnak, vagy több elvárást támaszt a bank annak érdekében, hogy olcsón használhassuk a számlacsomagot.
Mit ajánl a Citibank?
Két választási lehetőséget ad a bank a korábbi ügyfeleinek. Az első lehetőség a Citi Global csomag, ami a 990 forintos havidíj mellett magas készpénzfelvételi (minimum 590 forint) és eseti átutalási díjjal (minimum 100 forint) bír. Ennek köszönhetően a korábban Top díjcsomagot választók havi költségei jelentősen megnövekedhetnek már átlagos számlahasználat esetén is.
A másik lehetőség a Citi Priority prémiumbanki számlacsomag választása, aminél ugyan díjmentes készpénzfelvételt és átutalási lehetőséget biztosít a bank, azonban ennek borsos ára van, ugyanis az átlagos havi számlaegyenlegnek el kell érnie a kétmillió forintot (új ügyfeleknél 3 millió). Ez egyébként a prémiumbanki ügyfeleknél általánosan elvárt összeg a hazai piacon. A megfelelő egyenleg hiányában a számlavezetés havidíja 3999 forintra rúg (új ügyfeleknek 4490), ami a lakossági szegmensben egyedülállóan magas. A Top számla ingyenes számlavezetéshez képest ez igen jelentős költségeket jelent, összesen 47 988 forintba kerül a számlavezetés évente, amire ráépülnek az extra díjak, amik nem ingyenesek a Priority csomagban.
Mit érdemes választani?
A bank által elsődlegesen felkínált opció elsősorban a prémium banking feltételeket (3 millió forintos egyenlet) teljesítő ügyfeleknek lehet vonzó, a lakossági szegmensnek igen sok pénzébe kerülne ezt választani. A Citi Global csomag magas díjtételeket tartalmaz, így aktív számlahasználat mellett szintén nem jó megoldás.
Egy olvasónk eljuttatta hozzánk a levelet, amit a banktól kapott, amiben a következő volt olvasható: "A Citibank rendszeresen felülvizsgálja a meglévő számlaszerződéseit, hogy beazonosíthassa azon ügyfeleit, akik számára valóban előnyös szolgáltatásokat nyújthat. Alapos felülvizsgálatunk eredményeként megállapítottuk, hogy a jelenlegi számlacsomagját a továbbiakban nem tudjuk az Ön számára biztosítani."
Annak ellenére, hogy a bank a "valóban előnyös" szolgáltatást hangsúlyozza azt láthatjuk, hogy aki nem tudja teljesíteni a prémium banking feltételeket (kétmillió forintos egyenleg még a régi ügyfeleknek is), az rosszul jár az új csomagokkal. Amikor megkerestük a bankot, hogy miért szűnteti meg a jól bevált, hosszú évekig díjnyertes konstrukciót, érdemben nem kaptunk választ kérdéseinkre.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Lényeges, hogy akik nem váltanak más számlacsomagra, azoknak az erről szóló tájékoztató levél készhezvételétől számítva 60 nap után megszűnik a bankszámlaszerződése. Addig a korábbi feltételek mellett lehet használni a számlát, és a hozzá tartozó bankkártyákat is.
Miért szüntette meg a Top számlát a Citi?
Mivel a Top csomag megszűnésével a Citibank lakossági szegmensében nem maradt olyan elérhető számla (a Global csak személyi hitel igényléssel együtt választható új ügyfeleknek), amely az általános számlahasználat mellett versenyképes lehet más bankok termékeive. Ezért arra tudunk csak gondolni, hogy a pénzintézet inkább a prémium banki szolgáltatásokat részesíti előnyben. Erre erősít rá az is, hogy a szerződéseket felmondták, ahelyett, hogy automatikusan átsorolnák az ügyfeleket egy másik számlacsomagba, ahogy az Magyarországon egyébként elterjedt gyakorlat.
Fontos hozzátenni, hogy a tranzakciós illeték megemelése, illetve a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel bevezetése nagy terheket ró a bankokra, a díjak emelésére pedig a jegybank bírsággal választolt, a Citibank is kapott büntetést emiatt.
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








