Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 novemberben is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
Mindössze 43 210 forint; állítása szerint mindössze ennyiből kell megélnie annak a nagybeteg férfinak, aki nemrég kínos kérdést szegezett a miniszterelnöknek. A statisztikák szerint nincs egyedül, sőt!
Nem rejtette véka alá felháborodását egy rokkantnyugdíjas Orbán Viktor Facebook-oldalán; a nemrég leszázalékolt férfi azt kérdezte a miniszterelnöktől:
Habár hivatalos válasz nem érkezett a szomorú sorsú férfi kérdésére (legalábbis a poszt alatt), így csak a saját véleményünket tudjuk megosztani:
Annak ellenére sem, hogy 2012-ben Matolcsy György még pénzügyminiszterként, illetve Zsiga Marcell, egykori országgyűlési képviselő is azon az állásponton volt, hogy 47 ezer elég a megélhetéshez. És ennek nem sok köze van a negatív inflációhoz.
Egyre több a "rokkantnyugdíjas"
Bár a fent említett üzenetből nem derül ki, hogy pontosan mi okozhatta a hatalmas mértékű nyugdíjcsökkenést. Az azonban biztos, hogy a rokkantsági nyugdíj nagy változásokon ment keresztül az elmúlt években, ahogyan ez a számokból is jól látszik.
Az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság lapunk megkeresésére küldött adatai szerint hazánkban 2016 januárjában összesen 375 979-en kaptak rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást. Ez a szám pedig meghaladja a 2011-es adatokat, amikor még rokkantsági nyugdíj néven lehetett igényelni ezt az ellátást. De mi okozta a hatalmas növekedést 2012-ben?
Hogyan alakult át a rendszer?
A rendszer átalakítása előtt, vagyis 2011-ig a jelentős illetve súlyos mértékben megváltozott munkaképességűek kaphattak rokkantsági nyugdíjat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
2012-től azonban ezek a személyek már:
- egészségbiztosítási ellátást,
- rokkantsági ellátást, vagy
- rehabilitációs ellátást vehetnek igénybe.
- válaszolta megkeresésünkre az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság.
Ez az oka annak, hogy nagy különbség figyelhető meg a 2011-es és a 2012-es adatok között. Érdemes azonban kiemelni azt is, hogy a 2011 végéig a nyugdíjkorhatárt betöltött rokkantsági nyugdíjasok ellátása viszont öregségi nyugdíjjá alakult át.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







