Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük neked a 18. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit.
Torgyán József, az egykori kisgazdapárt elnöke egyelőre nem tudja, hogy mire költi majd a kormány nyugdíjasoknak szánt karácsonyi ajándékát, a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt. Neki nem jelent sokat majd ez a plusz pénz.
Szégyen lenne, ha ötvenévnyi ügyvédi munka és a feleségem káprázatos operettkarrierje után tízezer forint megváltás lenne számunkra - reagálta a Borsnak Torgyán József, az Orbán Viktor által bejelentett, nyugdíjasoknak járó 10 ezer forintos Erzsébet-utalványról.
- tette hozzá a volt miniszter.
Van, aki már meg is kapta
Friss sajtóértesülések szerint Budapest III. kerületébe már kivitte a postás az első utalványokat. A borítékban a 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt, 4 darab 2000, illetve 2 darab 1000 forintos címletben kapták meg a nyugdíjasok.
Az utalványok mellett egy felhasználói tájékozató is van, mely szerint 2017. december utolsó napjáig lehet felhasználni az utalványokat hideg-, illetve melegétel vásárlására.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kinek is jár pontosan?
Az kap utalványt, akinek idén decemberben jár az alábbiak közül valamelyik:
- öregségi nyugdíj
- özvegyi nyugdíj
- szülői nyugdíj
- árvaellátás
- baleseti hozzátartozói nyugellátás
- mezőgazdasági szövetkezeti öregségi munkaképtelenségi, özvegyi járadék
- mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadéka
- korhatár előtti ellátás
- szolgálati járandóság
- átmeneti bányászjáradék
- balettművészeti életjáradék
- rokkantsági ellátás
- rehabilitációs ellátás
- baleseti járadék
- rokkantsági járadék
- bányászok egészségkárosodási járadéka
- fogyatékossági támogatás
- vakok személyi járadéka
- a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátás
- polgármesterek közszolgálati járadéka
- a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatás
- a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatás
- kormányrendelet alapján a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62. §-ában foglaltak szerint emelendő, az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emelés
- nemzeti helytállásért pótlék
Ha a postásoknak elsőre nem sikerül kivinni az utalványokat, akkor a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál lehet kérni, hogy küldjék újra. Erre pedig 2017. február végéig van lehetőség, aki kicsúszik a határidőből, az nem kapja meg az utalványt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere