Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük neked a 18. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit.
A nyugdíjfolyósító nyilvántartásában nem vagy hiányosan szerepelhetnek a rendőrök leszolgált évei. Ez azt jelentheti, hogy amikor a nyugdíjfolyósítónál megigénylik a nyugellátás megállapítását, hiába szolgáltak majdnem 30 évig a rendőrségnél, a folyósító ebből csak 5-öt tart nyilván, és ez alapján állapítja meg a nyugdíj összegét.
Egy ex-rendőr hiába szolgált majdnem húsz évig, a nyugdíjnyilvántartásban csak két év szerepelt. Mikor lekérte saját adatait azzal szembesült, hogy mindössze öt év szolgálati időt tartanak neki nyilván - írta a 24.hu. Ez ráadásul ellenmond annak is, hogy a volt rendőr most szolgálati járandóságot kap, melynek összegét majdnem 30 év alapján állapították meg, amelyről papírja is van.
2012 januárjától megszűnt a szolgálati nyugdíj, de korábban a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai, így a rendőrök is, szolgálati nyugdíjra voltak jogosultak 25 év tényleges szolgálati viszonyban eltöltött szolgálati idő után. Ennek összegét a nyugdíjazást megelőző 1 év havi átlaga alapján számolták. 2012-től viszont megszűnt a szolgálati nyugdíj, és átalakult szolgálati járandósággá, amelynek összege csökkent a nyugdíjhoz képest, mert ebből szja-t is vonnak.
A fent említett exrendőr hiába kapja több mint 29 év alapján kapja a járandóságát, mikor rákérdezett a nyugdíjfolyósítónál, hogy lehet, hogy csak bő 5 év szolgálati időt tartanak nála nyilván, azt a választ kapta: a folyósító csak abból az adatból tud dolgozni, amit a rendőrség megküld neki. Ezt nyilvánosságra hozta a közösségi médiában, mire kiderült, hogy nem egyedi esetről van szó.
Az ORFK-nak az a válasza arra, miért hiányos a rendőri időkre a nyugdíjnyilvántartás, hogy a rendőrségnek nem kellett megküldenie ezeket az adatokat a nyugdíjfolyósítónak. 2012. december 31-ig a szolgálati nyugdíj megállapításáról szóló határozatot az ORFK illetékes osztálya készítette el, így a hivatásos állományba tartozók adatait nem kellett átadniuk a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak.
2013. január 1-jétőlúgynevezett adategyeztetési eljárást vezettek be, melynek célja, hogy a leendő nyugdíjasok még aktív korukban megtudhassák, milyen biztosítási jogviszonyaik, a nyugdíjnál figyelembe vehető kereseteik szerepelnek a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban. Ez lehetőséget nyújt a korrekcióra még a nyugdíjazás előtt. Az egyeztetési eljárást a kormányhivatalok járási hivatalai folytatják le.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nyugdíj összegét a szolgálati idő hosszától függő nyugdíjszorzó és az 1988 óta szerzett (nyugdíjjárulék alapját képező) keresetekből számított nettó átlagkereset összege határozza meg. Ezért is nem mindegy, mennyi szolgálati időt ismernek el valakinek. Ha a szolgálati járandóságban részesülő személy betölti az öregségi nyugdíjkorhatárt, onnantól a szolgálati járandóság teljes összegét (szja-levonás nélkül) kell neki öregségi nyugdíjként továbbfolyósítani.
Az ORFK azt javasolja azoknak, akiknek lehet elszámolatlan szolgálati ideje, azok küldjék meg az ezt igazoló dokumentumokat másolatban a nyugdíjfolyósítónak, aki hivatalból fogja megkeresni a rendőri szervet. Ők igazolják ezeket az adatokat, a nyugdíjfolyósító pedig korrigálja a szolgálati időt. Elvileg a személyzeti osztályok már tudnak a hiányzó szolgálati időkból adódó problémákról és profin intézik a munkaviszony leigazolását.
Ezeken a helyeken igazán gondtalan életet élhetnek a nyugdíjasok 2024-ben: mégis, mi lehet a titkuk?
A magyar idősek boldogságszintje nagyon alacsony, a 70. helyre volt elég a 143-ból a ranglistán. A horvátok ugyan mögöttünk vannak, de előznek a román, szerb,...
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Javítani kellett a hetedikes tankönyvet, mert hibák voltak a Himnuszban
- Újdonságok jönnek állampapírok piacán - itt vannak az első hírek
- Mégsem végeznek újabb műtétet Robert Ficón – konzíliumot tartanak
- Újabb szlovák kormánypárti politikus kapott halálos fenyegetést – őrizetben az elkövető
- Elhagyja a Ferencvárost Dejan Stankovic - lapértesülés
- Romániába utazik Orbán Viktor