Hand of woman customer using wireless or contactless payment of a credit card at a restaurant.

Rengeteg magyar mond nemet a készpénzre: ők csak így fizetnek már a boltban

2022. július 29. 12:04

Pár év alatt jelentősen nőtt a jövedelmüket bankszámlára utaltató lakossági ügyfelek száma a bankoknál. Olyannyira, hogy május végére a lakossági ügyfelek közel 67 százaléka tartozott ebbe a körbe, szemben a 2016-os 50 százalékkal. Nem csak a bankszámlák népszerűsége nőtt, hanem kártyás fizetéselké is: a járvány nagy lendületet adott a bankkártya-használat növekedéséhez. Ehhez szintén hozzájárult, hogy ma jóval több kereskedőnél érhető el a kártyás fizetés, mint 3 évvel ezelőtt.

Már 520 ezernél ügyfél kéri a bankszámlájára a fizetését a K&H-nál: 2016-ban a lakossági bankolók 50 százaléka utaltatta a fizetését a bankszámlájára, míg idén már 67 százalékos volt az arány. Ők a bankkártyájukkal is egyre nagyobb összeget költenek a fizetésükből: 2019-ben alig több mint 107 ezer forintért vásároltak havonta, 2020-ban közel 128 ezer forint volt ez az összeg, 2021-ben már több mint 152 ezer forintot költöttek, az idei 2022 első félévben pedig már 186 ezer forintot – szerepel a pénzintézet közleményében.

A hétköznapi bankolást, a megtakarítások menedzselését, a hitelfelvételt is megkönnyíti, ha valaki a fizetését a bankszámlára kéri. Így a pénzintézet sokkal pontosabb képet kaphat az illető bankolási szokásairól, anyagi helyzetéről. Arról nem is beszélve, hogy a fizetés bankszámlára való érkezése miatt kényelmesebbé válik a banki ügyintézés, és kedvezményt is kaphatnak az érintettek. Ez egy-egy kölcsön, esetleg lakáshitel esetében akár százalékpontos engedményt is jelenthet a kamatból, így a teljes futamidőben akár százezres, milliós megtakarítást eredményezhet

- mondta Árva András lakossági szegmensért felelős marketingvezető.

Hozzátette: “A pénzügyi tudatosság szempontjából is fontos, hogy a fizetés bankszámlára érkezzen, így például a készpénzmentes megoldásokat is egyszerűbb használni, ami olcsóbb is a bankolók számára.” A szakember további példaként említette, hogy a fizetésüket bankszámlára kérő ügyfeleknek nem kell jövedelemigazolást hozniuk hitelkérelemnél, mivel a beérkező munkabér alapján tud dönteni a bank, ami lerövidíti a hitelügyintézést. A személyi kölcsönöknél lényegében pár kattintás elég: szinte azonnal megkaphatják a hitelösszeget, míg a jelzáloghiteleknél is jelentős adminisztrációs könnyebbséget jelent.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nő a kártyahasználat

Az utóbbi évekre jellemző béremelkedésnek is köszönhetően az ügyfelek egyre nagyobb összeget költöttek kártyájukkal az elmúlt években, és jóval többet, mint azok, akik nem kérték számlára a fizetésüket. A bank adataiból kiderül: a jövedelemátutalásos ügyfelek havonta 2019-ben alig több mint 107 ezer forintot költöttek bankkártyával egy-egy hónapban, 2020-ban már majdnem 128 ezret, 2021-ben közel 152 ezret, míg az idei év első félévében már majdnem 186 ezer forintot mutatott a számláló. Vagyis 2019-hez képest több mint 74 százalékos volt a bővülés, amiben szerepet kaphatott az is, hogy a koronavírus-járvány hatására sokan váltottak készpénzről bankkártyára, emellett az inflációs hatás, azaz az árak emelkedése és a béremelkedés is hozzájárulhatott a látványos növekedéshez.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 20:26
Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megm...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem