17 °C Budapest

Értékes érme lapulhat a zsebedben: nem is gondolnád, pedig milliókat érhet

2019. január 14. 14:33

2013 májusában egy hibás olasz euró kétcentest több mint kétmillió forintnak megfelelő összegért árvereztek el. Összesen 7 ezret darabot vertek ebből a tételből, és eddig csupán pár tucatot találtak meg belőle, a többi feltehetően valahol Európában porosodik egy fiók alján. Lehet, hogy pont a te zsebedben lapulnak milliók, úgy hogy nem is tudsz róla?


Nem csak nyáron, sokan télen is útra kelnek többek között olyan országokba, ahol az euró a hivatalos pénznem - a legtöbben pedig elkövetjük azt a hibát, hogy ahelyett, hogy az utolsó fillérig elköltenénk az itthon hasznavehetetlen és visszaválthatatlan aprópénzt, hazahozzuk és valamelyik polcon vagy fiók mélyén parkoltatjuk, míg nem teljesen el nem felejtődnek. Pedig ha igazán szerencsések vagyunk, akár több millió forintot is érhez egy kallódó egycentes.Kevés utazó tudja, hogy az Euro pénzérme akár egy kisebb vagyont is érhet: elképzelhető ugyanis, hogy a birtokunkban van egy ritka és kifejezetten értékes euro cent, mint például a 2002-es olasz egycentes, amin torinói látkép látható - számol be a Daily Mail friss cikke. Ezek a különleges érmék kontinensszerte felbukkanhatnak: Finnországtól egészen Görögországig.

Még 2002-ben összesen 7 ezer egycentesre vertek olyan képet, melyeket eredetileg az kétcentesekre akartak: tehát hibásan kerültek forgalomba. Castel del Monte vára helyett Mole Antonelliana épülete van az érmék hátulján.

Egy ilyen hibásan nyomott érmét 2013. májusában 6600 euróért (2 118 600 forintért) adtak el egy aukción, miután a kikiáltási ára 2500 euró volt.

A mai napig mindössze néhány tucat példány került elő ezekből az egycentesekből, legalábbis a NumisMag szerint, éppen ezért elképzelhető, hogy a te elfelejtett aprópénzeid között is lapul egy ilyen értékes példány. Főleg akkor, ha az elmúlt 17 évben jártál valamikor Észak-Olaszországban.

Görög kincsek

2002-ben 75 millió görög kéteuróst vertek, melynek hátulján egy i.e. 3. századi mozaikrészlet található, egy mitológiai jelenet. Az érme hátulján található csillagok egyikében egy S betűt fedezhetnek fel az élesszeműek: jelentése Suomi, azaz finn, mivel az érméket ott verték, nem pedig Görögországban. Ez ugyan nem hiba, mégis különleges példánynak számítanak, az Ebay-en akár 500 fontot is adnak érte a lelkes gyűjtők.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Forint kincsek

A magyar apróhirdetés oldalakon számos ajánlatba futhatunk bele, ezek azonban gyakran átverések, és még a gyűjtői értéküknél is jóval drágább termékeket találhatunk. Magyarországon ilyen például a régi kétszáz forintos - esetében akár húszezer forintos árdifferenciát is tapasztalhatunk. Egyrész amiatt, mert ezek a régi kétszázasok eltérő értékűek, másrészt pedig azért, mert gyakran egy-egy vakmerő hirdető a valós ár sokszorosáért kínálja kétszázasát - számolt be korábban a Pénzcentrum.

Szinte már-már legendás az egykori ezüst kétszáz forintos. 1992-ben bocsátották ki és 1998-ban már be is vonták az érmét, hiszen értéke meghaladta a címlet értékét. A pletyka szerint az 1992-es kibocsátású érme még magasabb ezüsttartalommal rendelkezett, mint a későbbiek, de ezt a Magyar Pénzverő Zrt. információi cáfolni igyekeznek. Az ezüsttartalmi különbséget sokan a színbeli eltérésekkel magyarázták, holott az nem annak, hanem az anyaglágyítási folyamat során alkalmazott eljárásbeli különbségeknek volt köszönhető. Minden évjáratú érme hat grammnyi színezüstöt tartalmaz, és míg az első példányokat a British Royal Mintben verték, addig a későbbiek hazai pénzverdékben készültek.

Még forgalomban lévő érmék esetében is találkozhatunk a névértéküknél sokkal többet érő darabokkal. Ezek bár nem annyira értékesek, mint az alacsony darabszámú érmék (általában egy-két milliós veretkészletről beszélünk), ha eladnánk őket, eredeti értékük sokszorosát vághatnánk zsebre. Például egy öt darabos, különböző évfordulókra kiadott ötvenforintos válogatást vásárolhatunk az apróhirdetési oldalakon egy ezresért, vagy egy jubileumi ötszázas2500 forintot is érhet. A Kossuth százast háromszáz forint körül árulják.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 20:26
Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megm...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem