Tovább növelte árbevételét az idei első negyedévben a Waberer’s Csoport, mely konszolidált szinten az egyik legmagasabb negyedéves bevételi mutatót is jelenti.
Tavaly több mint 280 ezer lakossági bankszámla tűnt el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint, 2013 óta pedig összesen már több mint 430 ezerrel csökkent ezek száma. 2014 végére így alig 9,4 millió lakossági bankszámla maradt Magyarországon - írja a Világgazdaság.
- mondja Marsi Erika, a Bankárképző alelnöke. Azok, akik több hitelintézetnél tartottak számlát, a növekvő költségek miatt racionalizálták a bankolási szokásaikat, és megszüntették a nem, vagy alig használt számláikat. A bankszámlájukat csak ritkán használó nyugdíjasok és alkalmazottak is dönthettek úgy, hogy a megemelt díjak miatt megszüntetik azt, és ehelyett készpénzben kérik a járadékot vagy a fizetést.
A készpénzhasználat is jelentősen megnőtt az elmúlt években. A tranzakciós illeték bevezetése óta a háztartásoknál lévő készpénzmennyiség 31 százalékkal emelkedett, és tavaly év végére meghaladta a 3133 milliárd forintot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Egy 175 éves eseményt ünnepelhetünk a jövő hét végén
- Antony Blinken: Harkiv védelme "sürgető prioritás"
- Zarándokok indultak Budapestről Csíksomlyóra
- Újabb orosz-kínai csúcstalálkozót tartanak Pekingben
- Szakértő: a kampány megkönnyíti a magányos merénylők dolgát
- Jelentős fordulat a magyarországi lakáspiacon