Csökkenő forgalom mellett esett a héten a BÉT részvényindexe, a BUX 68 088,24 ponton zárt pénteken, 1113,71 ponttal, 1,61 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
2014 egyértelműen a devizahitelek rendezésének éve volt. Emellett persze más területen is nagy változások zajlottak le, sokkal olcsóbb lett hitelt felvennünk, de a bankbetéteink már alig hoznak valamit. De mégis mire számíthatunk jövő évtől? Tényleg sokkal nehezebb lesz hitelt felvennünk?
2014 mozgalmas év volt pénzügyi szempontból, a hitelezés, a megtakarítások és a számlavezetés terén is átrendeződés zajlott le a korábbiakhoz képest, a legfontosabb események mégis a devizahitelekhez köthető.
- A devizahiteles mentőcsomag kidolgozása volt a legtöbb figyelmet magára irányító esemény, azonban ennek a végrehajtása már jövő évre tolódik át, pénzügyi szempontból ez lesz valószínűleg 2015 legfontosabb eseménye.
- Az év első felében, nyár közepéig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatosan csökkentette a jegybanki alapkamatot, amely így 2,1 százalékig csökkent. Ennek köszönhetően a hitelkamatok is sokat estek, míg januárban még átlagosan 7,29 százalékos kamattal vehettünk fel lakáshitelt, addig októberben (ez a legfrissebb elérhető MNB adat jelenleg) már csak 6,09 százalék volt az újonnan felvett lakáshitelek átlagos kamatlába. Ezzel együtt a korábban megkötött lakáscélú forinthitelek kamatai az év eleji 9,45 százalékról a mostani 8,38 százalékig csökkentek le.
- Az alapkamat-csökkentés rossz hatással volt viszont a bankbetétekre. Az év elején átlagos 2,24 százalékos kamat ugyanis év végére már 1,53 százalékosra olvadt. Emiatt sokan keresnek alternatív megtakarítási formákat.
- Év elején a jegybank 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a magyar bankokra, ezért néhány bank úgy döntött, hogy megváltoztatja a bankszámlacsomagjait, vagy akár teljesen lecseréli azokat. Emiatt némi drágulás állt be, viszont úgy néz ki, hogy ez csupán átmeneti, mivel év vége felé már néhány esetben újra kedvezményekkel próbálják az ügyfeleket magukhoz csábítani a bankok.
Mit nyernek a devizahitelesek?
A törvények és rendeletek végrehajtása jövőre tolódik, viszont a jegybank kiszámolta, hogy mennyit nyer egy átlagos devizahiteles az elszámolással és a forintosítással. Egy átlagos devizahitel (2007-ben felvett, svájci frank alapú, 5,6 millió összegű) esetén a visszajáró összeg nagyjából másfél-kétmillió forinttal csökkenti a tartozást, aminek köszönhetően a törlesztőrészlet átlagosan 20 százalékkal csökkenhet. A kölcsönök között nagy az eltérés, ezért lényeges, hogy ettől negatív és pozitív irányba is hatalmas eltérések lehetnek.
A forintosítás folyamata egyébként már az év első napján, január 1-én megkezdődik, és várhatóan nyár közepéig rendeződik a legtöbb esetben, míg a problémás esetek is várhatóan 2015. október 28-ig lezárulnak.
A hitelezés jövő évtől megváltozik
- Év végén megszűnik az otthonteremtési kamattámogatás jelenlegi rendszere, és várhatóan csak jövő év közepétől indul az új rendszer.
- Ezzel együtt megújul viszont a szocpol is. Jövő évtől már használt lakásra is igényelhetünk ilyen támogatást, ráadásul a támogatási szintek is módosulnak.
- Nagy változást hozhat az MNB jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatójának bevezetése. A hitelünk törlesztőrészlete januártól, nem lehet nagyobb, mint az IGAZOLT havi jövedelmünk 50 vagy 60 százaléka (jövedelem méretétől függően).
- Ugyan ezzel a rendelettel maximálta a jegybank a fedezetarányos hitelösszeg mutatót, amely a lakáshitelek esetén csupán egy korábbi rendelet megerősítése. Az autóhitelek esetén viszont ezt eddig nem szabályozták központilag, a rendelet viszont minimum 25 százalékos önrészt ír elő gépjármű vásárlásakor, lízing esetén pedig ez 20 százalékra csökkenhet.
- A fair bank törvény is nagy változást hozhat a hitelezés területén, de nem a kamatokat csökkenti, hanem a széleskörű ügyféltájékoztatást segítheti elő. Ennek köszönhetően a jövőben sokkal inkább az ügyfél igényeihez és lehetőségeihez illő kölcsönt adhatnak a bankok.
Mibe volt érdemes befektetni idén?
Az látható, hogy a bankbetétek idén már közel nem hoztak annyit, mint azt az elmúlt évtizedben megszokhattuk, ezért sokan másfajta megtakarítási forma után néztek. Az év eleje óta a pénztárakhoz és nyugdíjcélú megtakarításokhoz hasonlóan újabb termék után élhettünk 20 százalékos személyi jövedelemadó jóváírással. Azzal, hogy a nyugdíjbiztosítás bekerült ebbe a körbe, már három nyugdíjcélú termék után igényelhetünk vissza adót, évente összesen 280 ezer forint összeghatárig.
A legnagyobb növekedés mégis a magyar állampapírok között volt megfigyelhető. Rengetegen választották ugyanis a biztonságos, kiszámítható kamatozású lakossági állampapírokat a csökkenő betéti kamatok helyett. Mivel az alapkamat csökkenése néhány papírtípus hozamát is megvagdosta, ezért jövőre azok az állampapírok lehetnek népszerűek, amelyek kamatozása kevésbé függenek a jegybank kamatszintjétől, de elképzelhető, hogy 2015-ben a lakosság is felfedezi magának a befektetési alapokat.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
2014 nem a bankok éve volt
Az MNB összesen 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki a magyar bankokra, mivel megszegték a tranzakciós illeték átháríthatóságának feltételeit. Emiatt a büntetett bankok egy része a bankszámlacsomagok átalakításába, lecserélésébe kezdett.
- Az egyik legnagyobb változás a Citibanknál volt, ahol a díjnyertes számlacsomagokat szüntették meg (felmondták a szerződést az ügyfelekkel) és drága, keveseknek megfizethető számlákat vezettek be helyettük.
- Szintén jelentős változás volt az MKB-nál, ahol a korábbi szolgáltatáscsomag palettát jóval drágábbá tették, ezzel átcsatornázva az ügyfeleket az új csomagok irányába, amelyek a díjszabás szempontjából más felépítésűek (az általunk végzett számítás alapján az átlagos használat mellett drágábbak).
- Az AXA is megváltoztatta a csomagjait, az új rendszerben jól átlátható, lépcsőzetes módon épülnek fel a folyószámlák, ezzel is megkönnyítve a választást közöttük.
- Változtatott még az Erste is, azonban ahelyett, hogy a korábbi számlákat megszűntette, vagy drágította volna, egyszerűen az EgySzámla nevű konstrukcióját tolta előtérbe, ami élethelyzettől függően nyújt kedvezményeket az ügyfeleknek.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagyon későn vesszük észre a petefészekrákot, csaknem ezren halnak bele évente
- Izraeli-palesztin - Joe Biden előállt javaslatával
- Jöjjenek a nők és a fiatalok! - Sport a tévében
- A világ egyik legritkább állatát sikerült felnevelniük tudósoknak
- Reménykeltő magyar bejelentés a heredaganat gyógyításáról
- Földbe csapódott az iráni elnök helikoptere - Ebrahim Raiszi és külügyminisztere is meghalt