Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a magyarok.
Ha pénzt szeretnénk félretenni, akkor rengeteg megtakarítási lehetőség közül választhatunk, a legfontosabb azonban, hogy a kritikus élethelyzetekre megtaláljuk a nekünk való terméket. Ma már válogathatunk különleges konstrukciók között is, azonban van öt olyan előtakarékossági forma, amibe életünk során legalább egyszer érdemes befektetnünk.
Életünk során sokszor előfordul, hogy valamilyen későbbi célunk eléréséhez előre takarékoskodunk. A megtakarításokat egyébként sokszor az állam is támogatja, közvetlen jóváírással, vagy adókedvezménnyel. Összegyűjtöttük azt az öt pénzügyi terméket, amivel érdemes megtakarítanunk életünk során.
Start-számla (Babakötvény)
A Start-számlával nem magunknak takaríthatunk meg kisebb-nagyobb összegeket, hanem gyermekeink életkezdését támogathatjuk. A számlára befizetett összegek után 10 százalékos állami támogatás jár, ráadásul a Babakötvények kamata is kiemelkedő, hosszú távon is. Átlagos hozam mellett is a 19 éves futamidő végére 2,3 millió forint gyűlhet össze a számlán havi ötezer forint befizetése után. Emellett nagy könnyítés, hogy az innen felvett pénz adó-, járulék- és illetékmentes.
Bankbetét
A bankbetét az egyik legjobb választás, ha könnyen hozzáférhető megtakarítást keresünk. Nem várt események esetére érdemes valamennyi pénzt betétben tartani, hiszen háztartási gépek elromlása, vagy autóbaleset esetén gyorsan mozdítható pénzre van szükségünk, ráadásul előny, ha nem bukjuk a(z amúgy sem túl magas) kamatokat, vagy legalábbis keveset bukunk a betét feltörésén. A betéteknek több ismert fajtája is van:
- A leggyakoribb a lekötött betét, amelynek a kamata előre kiszámolható, és fix összegű a lekötés. Ha a lekötött betétet feltörjük, akkor a kamatokat elbukjuk.
- Sokan a látra szóló betétet részesítik előnyben. Ennek ugyan általában alacsonyabbak a kamatai, viszont a betét feltörésekor megkapjuk az időarányos kamatokat
Lakástakarékpénztár
A lakástakarékpénztár (LTP) legnagyobb előnye, hogy az állam minden befizetés után 30 százalékos támogatást ad, ahhoz azonban, hogy a jóváírást ténylegesen megkapjuk, arra van szükség, hogy a felvett összeget lakás célra fordítsuk. Ez lehet lakásvásárlás, lakásépítés, felújítás vagy például beépített szekrény vásárlása.
{{TRADERAJANLO 46}}
A befizetett pénzünknek viszont alacsony a kamata, vagyis a hozamunk nagy részét az állami támogatás adja. Emiatt érdemes minél rövidebb időszakban gondolkodni, hogy az évesített hozamunkat magasan tartsuk, a négy éves futamidejű takarékok esetében az EBKM kivétel nélkül meghaladja a 10 százalékot, ami kimagasló más megtakarítási lehetőségekhez képest.
Tartós Befektetési Szerződés
A Tartós Befektetési Szerződés (TBSZ) legnagyobb előnye, hogy kamatadó és egészségügyi hozzájárulás (EHO) kedvezményt biztosít három év után, plusz két év elteltével pedig adó- és járulékmentesen juthatunk a pénzünkhöz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A TBSZ-nek két fajtája van, az egyik a betéti számla, amiről bankbetéteket köthetünk le. A másik típus az értékpapírszámla, amire értékpapírokat vásárolhatunk, mint például befektetési alapokat, állampapírokat és részvényeket.
Nyugdíj-előtakarékosság
Három típusú nyugdíjcélú termék van, amelyből 20 százalékos személyi jövedelemadó visszatérítést kérhetünk befizetéseink után:
- Önkéntes nyugdíjpénztár (ÖNYP)
- Nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ)
- Nyugdíjbiztosítás
Mind a három eltérő befektetési lehetőségeket és jogi környezetet nyújt, azonban a nyugdíjcélú megtakarítások lényege az, hogy akár havi kisebb összegből is, de hosszú távon nagyobb összeget takarítsunk meg, ami elegendő az állami nyugdíjrendszerből jövő járadékunk kiegészítésére.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása
- Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság