Így kártalanítják a becsődölt takarék ügyfeleit

2014. szeptember 26. 13:01

Az ALBA Takarékszövetkezet felszámolása kapcsán 13 ezer ügyfelet érint a kártalanítás, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kötelezettsége pedig mintegy 12 milliárd forint. A 100 ezer eurót meghaladó betétrészek 40 százalékát - a szövetkezeti hitelintézeti törvény alapján - a Takarékbank fizeti ki az érintett betéteseknek a kijelölt takarékszövetkezeti fiókokban. A 12 ezer magán- és közel ezer jogi személy betétes kártalanítása jövő héten kezdődik meg.

Az ALBA Takarékszövetkezet (továbbiakban: Takarékszövetkezet) 13 ezer betétesének 11,9 milliárd forint kártalanítást fizet az OBA. Az adatállományban az ügyfelek 97 százaléka problémamentesen feldolgozásra került. Megállapítható, hogy a betétesek 92 százaléka magánszemély, a takarékszövetkezetben tartott betétek átlagos nagysága pedig 900 ezer forint. A betétesek kártalanítása a jövő héten kezdődik meg.

"Kifizető partnereinkkel, a Magyar Postával és a Takarékbankkal megfeszítve azért dolgozunk, hogy a betétesek minél hamarabb hozzájussanak követelésükhöz, lehetőség szerint a törvény által előírt húsznapos határidőn belül. A célunk, hogy a betétesek többsége a jövő hét elején a kezében tudhassa az ALBA Takarékszövetkezetben elhelyezett megtakarítását." - mondta Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója.

A Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítása háromféle módon történik:

  • 100 ezer forintig a Magyar Posta címhelyre kézbesíti a kártalanítási összeget
  • 100 ezer és 2,5 millió forint között a postai kézbesítőtől kapnak értesítőt a betétesek, hogy melyik postán tudják felvenni az őket megillető összeget
  • 2,5 millió forintot meghaladó összegű kártalanításban részesülő betétesek (magánszemélyek és valamennyi jogi személy) értesítést kapnak arról, hogy melyik takarékszövetkezeti fiókban rendelkezhetnek a kártalanítási összegről.


Mi lesz a 100 ezer eurót meghaladó és nem biztosított betétekkel?

Az OBA által biztosított betétek esetében a betétkövetelések 100 ezer euró - 31.396.000 forint - feletti részének az ügyfél összes betétkövetelésének legfeljebb 40%-ig is kifizetésre kerül az Szhitv. rendelkezései szerint. Az OBA által nem biztosított betétek esetében a kifizetés mértéke a teljes betétkövetelés 40%-a.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezekre a kifizetésekre a Takarékszövetkezetnél még meglévő likvid eszközökkel fedezett betétállomány nyújt fedezetet. A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. a kifizetés összegéről minden esetben részletes kifizetési elszámolást készít, melyet a betét tulajdonosa részére tértivevényes levélben küld meg a Takarékszövetkezet adatállományában található állandó lakcímére, cégek esetén székhelyére.

A kifizetés a kijelölt takarékszövetkezeti fiókokban történik. Az OBA-hoz hasonlóan a hatályos törvényi előírások szerint a magánszemélyeknek járó kamat után a Takarékbank levonja a kamatjövedelem adót és az egészségügyi hozzájárulást befizeti az adóhivatalnak. 

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 20:26
Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megm...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm