A legtöbbek számára a nyugdíjas évek egyet jelentenek a megsokszorozódó szabadidővel, de az anyagi bizonytalanság még mindig sokak számára gátja a gondtalan időskornak.
A fiam elmúlt két éves és mivel már tudja, mi a pénz, eljött az ideje, hogy elkezdje gyűjteni azt. Fontos, hogy már fiatal korban megtanítsuk a gyerekeknek a pénz értékét, megbecsülését, illetve a takarékosságot. Ossza be a pénzt már fiatal korban elkölthető, félrerakandó és adakozásra szánt pénzre. Tanulja meg, mi az a kapott kamat, illetve hogy ha szeretne egy játékot, arra neki kell összegyűjtenie a pénzt.
Nagy lelkesedéssel elindultam, hogy veszek a gyereknek egy malacperselyt. Az alábbi kritériumaim voltak (később kiderült, teljesen feleslegesen):
- Ne legyen kerámia, mert pillanatok alatt összetöri.
- Lehetőleg legyen átlátszó, hogy vizuálisan is lássa a pénz gyűlését.
- Sok pénz férjen bele és a papírpénzt is bele lehessen tenni. Én nem akarom arra nevelni a gyereket, hogy ő csak a legapróbb pénzeket fogja megszerezni az életben, abból is jó keveset. Legyen hite abban, hogy sok pénzt tud összegyűjteni és legyenek nagy céljai, mindkettőhöz nagy perselyre van szüksége.
Ha többet szeretnél tudni a pénzügyekről. Elindult a Pénzcentrum Akadémia.
Nos, elmentem a két legnagyobb hipermarketbe, a két legnagyobb játék nagykereskedés három üzletébe és egy kis játékboltba.
Az alábbi kínálat fogadott:
- Tesco Budaörs: semmilyen persely nem volt, még csak ahhoz hasonló sem.
- Auchan Budaörs: csak az a semmire nem jó kutyaházas-nyelvnyújtogatós retró pléh házikó volt, amibe még a 200 Ft-os érme sem fér bele, felejtős.
- Játékbolt: egy kerámia malac, pici és drága, majdnem ötezer forintért.
- Gulliver Játéknagyker, Budaörs: semmilyen perselyt nem tartanak.
- Régió Játéknagyker két üzlete: az egyetlen hely, ahol egyáltalán volt értelmezhető kínálat. Volt egy festhető kerámiamalac (ehhez az én fiam túl kicsi), egy jónak tűnő pléhdoboz figura, ami kulccsal nyitható volt (ennek az volt a baja, hogy Kínában túl kicsi lyukat vágtak rá, nemhogy a 200 Ft-os nem fér bele, de szerintem az ötvenes sem) és egy buszt formázó szintén pléhdoboz, aminek az összeszerelési minősége nem volt túl meggyőző a számomra. De itt egyáltalán volt valami kínálat, nem úgy, mint minden másik helyen.
Két nap keresés után feladtam és elkönyvelve azt, hogy malacperselyt nem árulnak Magyarországon (vagy csak nagyon eldugott helyeken), a feleségem tanácsára az interneten kerestem a fiamnak perselyt.
Egy igazi gyöngyszemet találtam, pont olyat, amire nekem szükségem van:
Hát nem gyönyörű?! Pont ilyen kell nekem: műanyag, átlátszó, nagy, papírpénzt is lehet beletenni és a gyerek külön tud félretenni elkölthető, megtakarítandó, eladakozandó és befektetendő összegeket. A pénz négy különálló rekeszben gyűlik, amit egymástól függetlenül lehet üríteni, a dobozban vannak matricák, a gyerek magának felmatricázhatja, mire gyűjt éppen.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Először az ebay-en találtam meg, de ott nagyon drága volt postaköltséggel együtt, a gyártó pedig nem szállít Európába, míg végül megtaláltam az Amazonon is. Na itt sem olcsó, 20 dollár plusz csomagolási és szállítási költség, de ez a végén több mint egy tízessel olcsóbb, mint az ebayen.
Ugyanettől a cégtől találtam egy ugyanilyen elven működő rögbilabdát is, az is 20 dollár plusz postaköltség.
Nagyon megörültem neki, mert mindkettő pont azt mutatja a gyereknek, amire meg akarom tanítani a pénz kezelésével kapcsolatban. (Persze ehhez ő még most kicsi, de egy év múlva remélem már érteni fogja ezeket a csoportosításokat. Addig kap egy egyszerű átlátszó perselyt az ebay-ről. A Vaterán is néztem, de ott is csak kerámiaizéket lehet kapni.)
Háztartási pénzkezelés alapfokon - végre elindult a Pénzcentrum Akadémia.
A tudás a legnagyobb ajándék. Van olyan családtagod, akinek kifolyik a kezéből a pénz? Háromszor 6 óra alatt új szemszögből mutatjuk be a pénzt, hogy a költekezést gazdálkodás válthassa fel!
Csernok Miklós írása
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot
- Másfél másodpercet vert saját világrekordjára a 17 éves csodaúszó
- Rekord: fél száz jelölt verseng hat képviselői helyért Tiszaburán
- Üzent az észak-koreai vezető befolyásos húga a nyugatnak
- Lelőtték a férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna