14 °C Budapest

Beindult a lakáskassza hitelezezése

Pénzcentrum
2011. augusztus 30. 11:57

Az első félévben - a bankadó hatásával korrigálva - tovább emelkedett a Fundamenta-Lakáskassza eredménye. A lakásszámla értékesítés a nehéz gazdasági helyzet ellenére is tartósan magas szinten maradt, s egyre nagyobb az érdeklődés a hitelkonstrukciók iránt is - közölte a lakástakarék-pénztár.

Hitelezési eredmények

Az első félévben a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 11,44 milliárd Ft saját lakáskölcsön kihelyezésével a teljes - forint és deviza alapú - lakáshitel piacból 11,9 százalékos részesedést ért el, a tavalyi első féléves 3,9 százalékos arány után. Ezen belül a forint alapú hitelkihelyezéseket vizsgálva - tekintve, hogy a Fundamenta kizárólag forint alapú hiteleket nyújt - a június végi piaci részesedés 12,3 százalékra emelkedett a tavaly ezen időszak végén mért 7 százalékról. Ez az eddigi legjobb saját lakáshitel folyósítási eredmény a Fundamenta történetében.

A fenti saját és a partnerbankoknak közvetített hitelekkel együtt a teljes lakáshitel piac 14 százaléka, míg a kizárólag forint alapú piaci szegmens 14,5 százaléka köthető a Fundamenta hitelezési és hitelértékesítési tevékenységéhez. 2011 végére mintegy 34 milliárd forint saját lakáskölcsön folyósítást tervezi a Fundamenta, amellyel várhatóan 17-18 százalék piaci részesedést ér el - mondta Dr. Gergely Károly elnök-vezérigazgató.

Nagyon beindultak a Fundamenta lakáshitelei


Lakásszámla értékesítés

A társaság lakásszámla-szerződésből megközelítőleg a tavalyi mennyiséget kötötte az első hat hónapban, amely szerződéses összegben emelkedett az elmúlt év azonos időszakához képest. A tartósan nehéz gazdasági helyzet ellenére az elmúlt években magas maradt, sőt javult a Megtakarítási Minőség Mutató (MMM), amely azt jelzi, hogy az élő szerződésekre vállalt megtakarítás mekkora hányadát fizették be az ügyfelek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Pénzügyi eredmények

A Fundamenta eddigi legjobb eredményét érte el 2011. I. félévében. Bankadó nélkül június végén 2,85 milliárd forint volt az üzleti eredmény, szemben a 2010-es 2,38 milliárd forinttal. Az adózás előtti eredmény 2011. I. félévében ezzel együtt is 2,24 milliárd forint lett.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
MEDIA1  |  2024. május 7. 19:58
Szijjártó Péter a közmédiához tartozó MTI-n keresztül buktatta le a hirado.hu-t, hogy az fake newst...
Bankmonitor  |  2024. május 7. 14:41
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program ho...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm