Saját központi bankot alapít a Vatikán, hogy áttekinthetőbbé és ellenőrizhetőbbé váljanak a Szentszék pénzügyei - számolt be szerdai számában a La Stampa című olasz lap.
A bankalapítással egyebek mellett az is a szándéka a Vatikánnak, hogy az utóbbi időben a lapok címoldalán egyre többet szereplő vatikáni pénzintézet, az IOR tevékenységét átalakítsák, és egyszersmind a vatikáni bank működését a nemzetközi normákhoz igazítsák, azonban új fizetőeszköz bevezetésére nem készül az egyház.
A Vatikán pénzügyeit intéző IOR (Vallási Műveletek Intézete) elnöke, Ettore Gotti Tedeschi, és a bank egyik igazgatója ellen szeptemberben indított vizsgálatot a római ügyészség, mert felmerült annak a gyanúja, hogy a bank pénzmosásban vett részt. Az olasz pénzügyőrség le is foglalt 23 millió eurót a bank egyik számláján. Több mint egy éve keringenek olyan hírek, amelyek szerint az olasz nyomozóhatóságok vizsgálják a vatikáni bank több millió euró értékű tranzakcióit, hogy nem pénzmosás rejlik-e mögöttük.
Az IOR-nál nagyjából egy évvel ezelőtt hajtottak végre vezércserét: ekkor került az elnöki székbe Ettore Gotti Tedeschi, aki a pénzügyi etika szakértője, s éppen azért esett rá a választás, hogy rendet teremtsen a bank számláinak dzsungelében.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.