27 °C Budapest

Spórolj akár 22 ezret: segítünk számlacsomagot választani!

Pénzcentrum
2010. március 18. 05:55

Évi 18 ezer nem kevés! Negyedévente jelentkező számlacsomag körképünk mostani állomásakor arra voltunk kíváncsiak, mennyit spórolhatunk egy, az igényeinknek leginkább megfelelő számla kiválasztásával. Az összeg nem csekély: évi akár 22 ezer forintot is megtakaríthatunk ezáltal!

Legjobb bankszámla kategória, mint tudjuk, nem létezik, hiszen a számlájukra érkező pénzt egy összegben felvevők számára nyilvánvalóan más bankszámla lesz megfelelő, mint annak, aki például rendszeresen végez banki átutalásokat, netbankozik, gyakran vesz fel pénzt idegen ATM-ből, és még folytathatnánk a felsorolást.

Aki megpróbált már eligazodni a bankok különböző lakossági számlacsomagjai, illetve az abban foglalt szolgáltatások díjai között, biztosan rájött, hogy nem egyszerű a feladat. Éppen ezért mi is inkább magukat a pénzintézeteket kértük meg, hogy ajánljanak számunkra egy-egy csomagot.

Mostani körképünk során azonban módosítottunk a képzeletbeli ügyfelek tranzakciós összegein, már csak azért is, mert az elmúlt néhány évben némileg emelkedek a fizetések is. A következőkben a kapott ajánlatokat vetjük össze, melyeket 12 bank, 2010. március 11. - március 17. között szolgáltatott. A diákoknak, valamint nyugdíjasoknak szóló számlacsomagokat nem vettük figyelembe, hiszen az átlagos, fizetésből élő ügyfelek esetére voltunk kíváncsiak.

Egy átlagos ügyfél is hétszeres különbséggel találkozhat!

Az általunk felvázolt A-ügyfélnek megemeltük havi jövedelmét 100-ról, 130 ezer forintra, melyet minden hónapban az adott kereskedelmi banknál nyitott számlájára utaltat. (Ennek megfelelően emeltük meg a tranzakciók értékét is.) A postára járás elkerülése érdekében beszedési megbízást ad a banknak, hogy ezúton egyenlítse ki három közüzemi szolgáltatóval szemben fennálló havi számláját, ezenkívül bankon belül (20 ezer forint) és bankon kívül (26 ezer forintot) is utal át pénzt, mindezt otthonról az interneten keresztül. Készpénzt háromszor vesz fel egy hónapban, kétszer saját ATM-ből (26, illetve 13 ezer forintot) és egyszer idegen ATM-ből 6 ezer forintot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A tizenkét bank ajánlata közül A-ügyfél számára az Allianz Bank ATM Plusz bankszámlája jelenti a legjobb választást, amely mindössze havi 248 forintba kerül. Ezzel szemben a legdrágább csomag (A Citibank Citicomfort számlacsomagja), melyben ugyanezen tranzakciók díjai foglaltatnak benne, több, mint hétszer ennyibe kerül, ami éves szinten 18528 forintos eltérést jelent.

Ötszáz forintos havi számlaköltség alatt maradunk azonban az MKB Bank Karrier Szolgáltatáscsomagja, valamint a Sopron Bank Aktív online számlacsomagja esetén is.

Az idegen ATM még mindig drága mulatság!

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. május 27. 07:27
Egyre nagyobb szeletet szakítanak ki maguknak a kínai cégek a nyári Európa-bajnokság szponzori listá...
MEDIA1  |  2024. május 26. 23:32
Juhász Péter V. kerületi polgármesterjelölt videót posztolt a YouTube-csatornáján, amelyben a TV2 ró...
Kiszámoló  |  2024. május 26. 16:12
Minden tőzsdei befektető az amerikai kamatvágást várja, de egyre valószínűbb, hogy a nyáron sem lesz...
Bankmonitor  |  2024. május 26. 15:57
A héten az MNB az alapkamat csökkentéséről döntött. A lakáshitelek átlagos összege érdemben emelkede...
Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 27. hétfő
Hella
22. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Felújítási támogatás - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető lakásfelújítási támogatásról.
Most nem