A Visa Inc. bejelentette, hogy nyolc évvel meghosszabbítja szponzorációs szerződését az Olimpiai Játékokkal. A szponzoráció meghosszabbításával a Visa fenntartja az 1986 óta élő jogát arra, hogy az Olimpia exkluzív szponzora legyen a Londoni Játékokat követő négy olimpiának: Szocsi Téli Olimpia Oroszországban 2014-ben, 2016 Rio de Janeiró-i Nyári Játékok, a 2018-ben megrendezésre kerülő téli, valamint a 2020-as nyári olimpia.
A szponzoráció meghosszabbítását a Moszkvában tartott hivatalos aláíró ceremónia keretei között jelentette be a Visa Inc. csoport elnöke, Rupert Keeley és az Olimpiai Bizottság elnöke, Jacques Rogge.
Az új szerződés lehetővé teszi a Visa számára, hogy további előnyökhöz juttassa tagbankjait, illetve a kártyabirtokosokat a kártya elfogadóhelyek számának bővítésével, exkluzív programokkal, a tagbankok pedig egyedi élményt nyújthatnak ügyfeleiknek a Visa marketing programjain keresztül.
A Visa volt az első olyan globális partnere a Játékoknak, amely az Olimpiáknak otthont adó városokhoz kapcsolódóan épített ki egyedi marketing stratégiát.
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
- Erre figyeljen hétvégén, ha a Hősök terénél jár
- Rangos díjakat zsebeltek be magyar borászok
- Kemény bírálatot kapott Ursula von der Leyen Olaszországból
- Németország nem tervezi elismerni a palesztin államot
- Újabb palesztinbarát egyetemi tüntetés kavart vihart Berlinben
- Komoly gondokat okoz a napok óta tartó esőzés Egerben