Egyre inkább terjedőben vannak a boralapok, bár az is igaz, hogy még csupán gyerekcipőben járnak ezek az instrumentumok - olvasható a Napi Gazdaságban.
Ugyanakkor igen szép hozamokat lehet realizálni a borokkal, így például nyolc évvel ezelőtt egy 1982-es évjáratú bordeaux-i Chateu Lafleur-ből egy palackhoz 350 dollárért lehetett hozzájutni, míg ma már 40 ezer dollárt kínálnak érte a nemzetközi piacon.
A Fine Wine Fund egyike a három londoni boralapnak, az alapító tulajdonos, Miles Davis szerint a tavalyi év 10 éves távlatban a legjobb hozamokat produkálta a borbefektetők számára.
Mahesh Kumar a "Borbefektetés a portfolió diverzifikálására" című könyve alapján a borok jóval kisebb volatilitás mellett túlteljesítették a Dow Jonest, valamint az FTSE 100-ast is.
A London International Vintners Exchange (Liv-ex) egy 2000-ben indított elektronikus kereskedési és információs platform borkereskedők számára. A Liv-ex 100-as index a platformon belül kereskedett 100 blue chip bor árfolyamát képezi le. Az index a tavalyi év során 49,7 százalékot emelkedett, az idei év első négy hónapja során pedig 21,1 százalékot.
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- "Mindenkit be kell fogadni" - mondta a pápa
- Ukrajna ismét drónzuhatagra ébredt
- Már Japánban is támadnak a medvék
- Marilyn Monroe-tól Billie Eilishig – Dívák és Ikonok a Magyar Zene Házában
- Győrben lesújtott a három csapás szabálya, életfogytiglant kapott egy pedofil
- Több tucat kilométerrel lejjebb találták meg a hajóbaleset áldozatait a Dunában