7 °C Budapest

Siess, százezreknek kell most azonnal pénzt átutalniuk!

Pénzcentrum
2013. március 29. 11:08

Legkésőbb kora délután el kell utalniuk a vállalkozásoknak a kötelező kamarai hozzájárulást, hogy a március 31-ei határidőig teljesítsék az idei évi kötelezettségüket. Minden Magyarországon bejegyzett vállalkozásnak évi 5 ezer forintot kell fizetnie. Százezrek még a tavalyi összeget sem utalták át.

Még mindig meghaladja a százezret azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek ugyan a múlt évben elindították a kamarai regisztrációt, de nem fizették meg a kötelező hozzájárulást. Tavaly 622 ezren kezdték meg a regisztrációt, közülük a legfrissebb adatok szerint 502 ezer vállalkozás fizette meg az 5 ezer forintot, amiből összesen 2,51 milliárd forint bevételre tettek szert a gazdasági kamarák. Összesen 308 ezerre rúg azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek szerepelnek az állami nyilvántartásban, de nem regisztrálta őket a kamara. Ezeknek jelentős hányada nem is működik - tudtuk meg Dunai Pétertől, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) főtitkárától.

A tartozás adók módjára behajtható közteher. Az érintetteknek már kiküldték az értesítéseket, hogy jelentkezzenek be a területileg illetékes kamarákhoz, és azokat a vállalkozásokat is értesítették, amelyek ugyan regisztráltak, de nem fizették meg a hozzájárulást. A meg nem fizetett kamarai hozzájárulás behajtását a területi kamarák kezdeményezhetik a területileg illetékes adóhatóságnál. Erre a mai napig még nem került sor. A 2012-13 évekre be nem fizetett kamarai hozzájárulás behajtását a kamarák várhatóan május vége körül fogják kezdeményezni - válaszolta kérdésünkre a főtitkár.

Arra vonatkozó adatot viszont nem tudott mondani, hogy hány bejegyzett vállalkozás kért ingyenes segítséget a kamaráktól. A törvény alapján a kamarai nyilvántartásba bejegyzett vállalkozások a következő térítésmentes szolgáltatásokat igényelhetik: tanácsadás pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben, üzleti partnerkeresés, pályázatfigyelés.

A kötelező kamarai hozzájárulás megfizetésével nem válik kamarai taggá a vállalkozás. Azok a vállalkozások, amelyek az önkéntes kamarai tagságot választják, térítésmentesen kaphatnak jogi tanácsokat, részt vehetnek a különböző kamarai fórumokon, rendezvényeken, segítséget kaphatnak a Széchenyi Kártya Program termékeinek ügyintézésében, Kamarai Tag- és Kedvezménykártyát kapnak, és különböző, jelszóhoz kötött információkat és szolgáltatásokat érhetnek el a kamarai portálon.

A területi kamara alapszabályában tagjai részére további térítésmentes szolgáltatásokat állapíthat meg. Részt vehetnek kamarai fórumokon, rendezvényeken, hazai és külföldi szakmai programokon, segítséget kaphatnak az okmányhitelesítésben, származási- és vis maior igazolások kiadásában, igénybe vehetnek hirdetési lehetőségeket a nyomtatott és elektronikus hírlevelekben, kamarai kiadványokban, rendezvényeken, tanácsokat kérhetnek különféle pályázatokhoz, és a közbeszerzésekről szóló külön törvény alapján gyakorolhatják a kereskedelmi és iparkamarát megillető jogosultságokat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) honlapján található tájékoztatóból kiderül, hogy a BKIK létrehozott egy ingyenes közösségi hálózatot, az Innoinfo-t (www.innoinfo.eu), amely az üzleti partnerkeresést segíti. Honlapjukon (www.bkik.hu/palyazatfigyelo címen) pedig folyamatosan frissített pályázatokat ígérnek, de a palyazatkereso.mkik.hu oldalon is keresgélhetnek a vállalkozások. Üzleti partnerek után pedig a www.uzletahalon.hu/hu oldalon is kutathatnak.

A regisztráció menetéről ITT OLVASHATSZ: Itt az újabb sarc a vállalkozások nyakán: mit kapnak cserébe?

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29