Nagyon veszélyes tárgyak voltak az iskolai ebédben Iregszemcsén, egy kisfiú nyelvét meg is vágta egy üvegdarab.
Ahogy nő az Ausztriában munkát vállaló magyarok száma, úgy emelkedik az ott tanuló magyar gyerekeké is - olvasható a Napi Gazdaságban.
A lap hétfői száma szerint a burgenlandiakon kívül már nemcsak Bécsben, hanem Salzburgban és Grazban is akad olyan általános iskolai osztály, ahol a gyerekek harmada magyar, s egyre többen kerülnek közülük ott középiskolába, illetve egyetemre.
A magyar diákokat ma már nemritkán toborozzák az osztrák kistelepülések, hiszen sokszor ettől függ iskolájuk megtartása. Több intézmény előképzést, nyelvoktatást is szervez, ingyen adnak tankönyveket, telente síoktatást.
A tanulókért folyó versenybe az elmúlt években több hazai település is beszállt, nem könnyű azonban "überelni" az ausztriai lehetőségeket, például azt, hogy ha valaki jól megtanul németül, jó eséllyel kap majd ott állást.
Korábban jó néhány szülőt az tartott vissza a határon túli iskoláktól, hogy a tanulás itthoni folytatása esetén a gyerek nem tud majd megfelelni a követelményeknek. Ma már azonban ez sem gond, egyre több az olyan munkanélküli pedagógus, aki vállalja a hiányosságok pótlását, s akad olyan osztrák iskola, illetve település, amelyik ennek az anyagi terheit is vállalja - írja az újság.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem bírt magával a brit óriás és ukrán ellenfele a mérlegelésen– videó
- Észak-Korea valami új dolgot tesztelt
- Gond támadt a Boeing első, embert szállító űrhajójával
- Elfajult a vita: szándékosan gázoltak el két férfit Pécsen fényes nappal – videó
- Támadás ért egy olajszállító tartályhajót a Vörös-tengeren
- Ölt a tűz Dombóváron