Itt vannak a legjobb fizetések: diploma nélkül is megéri

2014. december 22. 11:35

Átlagosan mindenkinek majdnem három százalékkal nőtt a fizetése idén. Ugyan van, aki még mindig ugyanannyit vitt haza, illetve olyan szakma is akad, ahol havonta csökkenő keresetből gazdálkodhatnak a munkavállalók.

Átlagosan 2,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek 2014 januárja és októbere között. A nettó, családi kedvezmények nélkül számított átlagkereset 153 500 forint, ezen belül a fizikai munkát végzőké majdnem 105 ezer forint, a szellemi foglalkozásúaké majdnem nettó 208 ezer forint volt havonta.

A legtöbbet a pénzügyi és biztosítási szektor (majdnem nettó 316 ezer forint), vagy az energiaiparbeliek (majdnem 267 ezer forintot) vittek haza. A legkevesebbet még mindig a humán-egészségügyi, szociális ellátás területein (93 191 forintot), illetve a vendéglátásban dolgozók (100 ezer forintot) vittek haza - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból.

Emellett pedig csökkenés is megfigyelhető, míg az egészségügyi, szociális ellátás területén a tavaly októberi átlagkereset majdnem 94 ezer forint volt, addig idén már csak 93 028. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén pedig míg tavaly 102 ezer forintot vittek haza tavaly októberben, ez az összeg 100 ezer forintra csökkent. Az erdőgazdálkodás területén tavaly októberben majdnem 109 ezer forintot kerestek a munkavállalók, idén viszont már csak 93 399 forintot.

Diploma nélkül is lehet álomfizetést hazavinni. A legalább érettségivel rendelkező munkavállalók programozóként kereshetik a legtöbbet, hiszen ebben a pozícióban a nettó átlagfizetés majdnem 257 ezer forint, és nem minden esetben szükségeltetik hozzá diploma. A második helyen a mozdonyvezetők állnak ezen a listán, az ő átlagbérük 203 ezer forint, míg a harmadik helyet az értékesítők foglalják el, 187 ezer forinttal.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az építésvezetők, office managerek és légiutas-kísérők sem kell, hogy feltétlenül diplomás munkavállalók legyenek, mindhárom pozícióban viszont átlag 183 ezer forintot lehet keresni adózás után. A kamionsofőrök átlaga havi 173 ezer, hasonlóan a call-center vezetőkéhez. Raktárvezetőként akár a felsőfokú tanulmányok elvégzése nélkül is elhelyezkedhetünk havi 163 ezer forintos átlagbérrel - derül ki a Fizetesek.hu kutatásából.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem