22 °C Budapest

Cafetéria: lesznek, akik mégis nagyot buknak 2015-ben

2014. november 19. 06:09

Kedden elfogadták a 2015-ös adócsomag cafeteriára vonatkozó fejezetét (is). A könnyebb eligazodás kedvéért összeszedtük az egyes cafetéria-elemeket érintő legfontosabb változásokat. Habár az eredeti terveket visszavonták, sok munkavállaló járhat pórul a kormány kapkodása miatt.

Keddi ülésén - 128 igen és 30 nem szavazattal - a parlament elfogadta a 2015-ös költségvetésről szóló törvényjavaslatot, amely január elsejétől többek között érinti az egyes béren kívüli juttatások adózását is.

Mint ismert, korábban jókora tiltakozást váltott ki a törvény eredeti tervezete, amely szerint a legtöbbet alkalmazott cafeteria-elemek (például: Erzsébet-utalvány, SZÉP-kártya) 2015-től nem 35,7 százalékkal, hanem 51,17 százalékkal adóztak volna. Ezt a verziót azonban a törvényalkotási bizottság - igaz nem sokkal a tegnapi szavazás előtt - jelentősen megváltoztatta.

Az elfogadott javaslat szerint január elsejétől:

  • éves 200 ezer forintig a béren kívüli juttatások közterhei, és egyedi korlátai nem változnak, a juttatás értékének 1,19-szerese után 16 százalék szja-t és 14 százalék eho-t, összességében 35,7 százalék közterhet kell fizetni.
  • 200 ezer és 450 ezer forint között ez a 35,7 százalékos adóterhelés csak a SZÉP-kártyák esetében marad fent, más béren kívüli juttatások 51,17 százalékos közterhet viselnek (a juttatás értékének 1,19 szerese után 16 százalék szja-t és 27 százalék eho-t kell fizetni).
  • Változatlan az eddig is magasabb közterhet viselő, és az adómentes juttatások köre.

Egyes meghatározott juttatások (közteher 51,17%)

  • A béren kívüli juttatások egyedi értékhatár feletti része
  • A béren kívüli juttatások egyedi értékhatárt meg nem haladó, de összértékben 200 ezer forint feletti része (SZÉP kártyán kívül)
  • A SZÉP kártya és a 200 ezres kör együttes összegéből a 450 ezer forint feletti rész
  • Adóköteles biztosítási díj
  • Ajándék utalvány
  • Szabályzat alapján adott áru vagy szolgáltatás, vagy arra szóló utalvány
A végül elfogadott törvényjavaslat ugyan nem indokolna jelentős változásokat a béren kívüli juttatásoknál, azonban lehetnek olyan munkáltatók, akik tartva az eredeti tervezettől, még a módosítás benyújtása előtt határoztak a 2015-ös cafetéria terveikről. Így könnyen elképzelhető, hogy lesznek olyan munkavállalók, akik csökkentett összegű cafetériával szembesülnek majd januárban

- mondta el a Pénzcentrum megkeresésére Nyári Zsolt. A Mazars budapesti irodájának adó- és jogi szolgáltatások üzletágának szenior menedzsere szerint az elfogadott adóváltozás főként a SZÉP kártya, illetve az adómentesen nyújtható lakáscélú támogatás irányába terelheti a munkáltatókat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 26. 09:32