Létezik Budapesten egy műhely, ahol még hisznek abban, hogy ami elromlott, azt érdemes megmenteni.
A BKV idén hozzávetőleg 900 munkavállaló kiszervezésével és elbocsátásával számol, ami a buszágazatban dolgozók több mint negyede - írja a Népszabadság.
A lap szerint a közlekedési cég igazgatótanácsa, illetve felügyelőbizottsága hétfőn tárgyalta volna a járművezetői bérszerkezet átalakítására vonatkozó javaslatot, ám a testületek tárgyalásra alkalmatlannak találták az előterjesztést. Például hiányolták mellőle az adóhatóság állásfoglalását, mivel az átalakítás nyomán jóval kevesebb járulékot és adót fizetne be a fővárosi önkormányzat cége, mint most - írták.
A Volánbusz várhatóan átvesz 320 járművezetőt, de a lemorzsolódást is beleszámítva az idén legalább 500-550 ember elbocsátásával számol a BKV - írta a lap.
A Népszabadság kitért arra is, hogy a cég menedzsmentje szerint a társaság versenyképességét jelentősen javítaná, ha átalakítanánk az autóbusz-vezetők bérezését. A sofőrök ebben az esetben a VT-Transmanhoz hasonlatosan üzemanyag-megtakarításként kapnák meg a jövedelmük egy részét, amivel a BKV úgy takarítana meg bérköltséget, hogy közben a buszvezetők nettó jövedelme nem változna.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







