Döntő többségben vannak azok a fiatalok, akik az év folyamán fizetésük emelkedésére számítanak.
Ekkora órabérekért toboroznak napszámosokat az idei szüretre: ők vihetik haza a legjobb pénzt
1500-2500 forintos órabérért keresnek napszámosokat az idei szüretre. A betakarítók közül legjobban az állandó alkalmazottak kereshetnek – írja a Világgazdaság.
„Napjainkban a szőlőszüreti munkák idején nagyjából megduplázzák a szőlészetben dolgozó állandó munkatársaik számát, azaz mintegy negyven főt foglalkoztatnak” - nyilatkozta a lapnak Gere Andrea, a hetedik generációs villányi borászcsalád képviseletében. A szakember arról is beszélt, hogy a munkaerőt idénymunkások toborzásával foglalkozó vállalkozók biztosítják számukra, és a napszámosok 1900-2000 forintot keresnek.
A három hektáron, Somlón gazdálkodó borász, Tomcsányi Árpád úgy gondolja, nem idénymunkában kell gondolkodni, hanem egész évben tartó együttműködésben – írják. Mint mondja náluk a szüret részben közösségi esemény is. Tomcsányi azt is mondta, számára nem probléma munkaerőt találni, de tudja, hogy ritka ez a kölcsönösségen alapuló viszony. Tapasztalata szerint a környékükön egy napszámos órabére 1500–2000 forint közötti, az állandó alkalmazottak 1800–2500 között is kereshetnek.
A szüret kapcsán korábban a Pénzcentrumon is beszámoltunk az aktualitásokról a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának és az Agrárminisztérium segítségével. Cikkünkből kiderül többek között, hogy az elmúlt időkben akkora volt a szőlőágazatban az élő munkaerő hiánya, hogy egyre több borvidéken masszívan elterjedtté vált a gépesített szüret. Ágazati forrásokból pedig úgy értesültünk, a betakarítók bére manapság meghaladja a 12 000 forintot naponta.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei
- Iszonyatos utcai bunyó volt Pécsen
- Eldőlt a berlini Tesla-gyár sorsa – most jön az igazi háború
- Kutatás: már idehaza is gazdasági katalizátorrá vált a túrázás
- Kiszedték a palesztinokból, hol találják meg a túszok holttestét