Döntő többségben vannak azok a fiatalok, akik az év folyamán fizetésük emelkedésére számítanak.
Mostanáig már több mint 110 ezer ember bértámogatására adtak be igényt a vállalkozások, amelyek ennek révén meg tudják tartani a munkavállalóikat rövidített foglalkoztatás keretében - közölte az innovációs és technológiai miniszter szombaton Alsópáhokon.
Palkovics László a Kolping Hotel számára átadott munkahelyvédelmi támogatói okirat kapcsán beszélt arról, hogy a turizmust-vendéglátást érintette leggyorsabban a koronavírus okozta járvány, de a kormány éppen ezen a területen lépett a leghamarabb.
A munkahelyek megőrzését szolgáló bértámogatási lehetőségen felül tervezi a kormány egy olyan támogatási forma kidolgozását, amellyel ennek a szektornak az újraindítását is segíteni lehet, hiszen "a pincérnek és a szakácsnak akkor is ott kell lennie, ha csak két vendég van" - jelezte a miniszter.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Javítani kellett a hetedikes tankönyvet, mert hibák voltak a Himnuszban
- Újdonságok jönnek állampapírok piacán - itt vannak az első hírek
- Mégsem végeznek újabb műtétet Robert Ficón – konzíliumot tartanak
- Újabb szlovák kormánypárti politikus kapott halálos fenyegetést – őrizetben az elkövető
- Elhagyja a Ferencvárost Dejan Stankovic - lapértesülés
- Romániába utazik Orbán Viktor