25 °C Budapest

Elveszítetted a munkádat? Egy új oldal a legfrissebb aktuális ajánlatokat gyűjti össze

MTI
2020. április 18. 12:35

Új honlapon gyűjtik a koronavírus-járvány idején is elérhető munkalehetőségeket, a térképes megjelenítés és az ügyfélszolgálat segítségével bárki könnyen tájékozódhat arról, hogy a közelében van-e üresedés - mondta el Kelliár Zsolt, a Talentuno ügyvezetője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

A Kitoboroz adatbázisban már több mint 200 cég található, és több százezer embert értek el például a közösségi médiában - tette hozzá.

Kitért arra is, a turisztikában és a vendéglátásban most "masszív" leépítések vannak, de léteznek olyan iparágak is, ahol nemhogy létszámstop van, de folyamatosan vesznek fel embereket. Ezek között megemlítette az IT és a technológiai területen működő vállalatokat, de a tanácsadó, illetve a pénzügyi szektorban tevékenykedő cégek között is vannak ilyenek.

A legtöbb nyitott pozíció Budapesten van, amelyet a nagyobb megyeszékhelyek követnek, mint Debrecen, Székesfehérvár, Győr és Szeged. Ugyanakkor vannak egészen kicsi vidéki települések is, ahol például egy pék- vagy asztalos üzem jelezte, hogy van szabad állás. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.05.01 21:07
Nincs minőségi munkavégzés igazán hatékony koncentráció nélkül. Valljuk be, ez sajnos sokszor neheze...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm