Döntő többségben vannak azok a fiatalok, akik az év folyamán fizetésük emelkedésére számítanak.
A mikró- és kisvállalkozói körnek jellemzően rövidebb átfutási idejű munkájuk van, amit befejezve nehezebben tudnak újabb szerződéseket kötni a magánmegrendelői, lakossági körben, ezért megjelent a munkaerő-elbocsátás.
Elkészült az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) heti jelentése, ami az építőipar aktuális állapotát foglalja össze. A járvánnyal összefüggő kormányzati és vállalkozói egészségügyi intézkedések eredményeként vírusos megbetegedések az építőiparban jellemzően továbbra sincsenek.
Jellemzően több új projekt előkészítése lelassult. Az építési-beruházási célú közbeszerzéseknél egyre több olyan eljárás van, ahol nem hirdetnek eredményt, a magánmegrendelői körben pedig vannak előkészített projektek, amit nem indítanak el - számol be a Portfolio. Mindezek eredményeként az ágazat rendelésállománya tovább csökken, a múlt év azonos időszakához mérten április elején közelíti a 20 százalékkal kal kisebb volument.
A külföldi munkaerő (ukrán és szerb) jellemzően hazautazott. Ezekkel a relációkkal a határmenti, 30 km mélységű munkába átjárás lehetősége továbbra sem működik. A Nyugat-Európából hazatért szakmunkások és mérnökök önkéntes, két hetes karantén lejártát követően egyre nagyobb mértékben vállalnak itthon munkát, számuk több százra tehető.
A mikró- és kisvállalkozói körnek jellemzően rövidebb átfutási idejű munkájuk van, amit befejezve nehezebben tudnak újabb szerződéseket kötni a magánmegrendelői, lakossági körben, ezért megjelent a munkaerő-elbocsátás. Egyenlőre más építési vállalkozásoknál minden munkahelyét elvesztő kolléga munkát talál.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal