A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert.
Az idei tanévben a köznevelési rendszerben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 1,541 millió gyermek és tanuló vesz részt, ebből az Oktatási Hivataltól kapott adatok szerint 226 466 fő minősül hátrányos (HH) és halmozottan hátrányos (HHH) helyzetűnek - írja a Napi Gazdaság.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben készült felmérésből kiderült: Borsodban volt a legmagasabb az évfolyamismétlők aránya az általános iskolában, az északi járásokban 4-7 százalék között mozogtak az értékek az előző, 2013/2014-es tanévben. Még rosszabb a helyzet, ha a szakiskolákat nézzük, országosan tavaly a 9. évfolyamos tanulók ötöde kényszerült évet ismételni.
Ha a jelenlegi tendenciákat nem állítjuk meg 2050-re a munkaerőpiacon minden második ember hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű lesz. Ezen tanulók integrációja ezért kulcsfontosságú a jövő szempontjából - mondta el a lapnak egy szakértő.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása
- Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság
- Németország hazahívta moszkvai nagykövetét a feltételezett orosz kibertámadások miatt