16 °C Budapest

Fogadjunk, hogy te is jól válaszolnál erre a három kérdésre

2015. május 9. 13:02

Múlt hét szombaton egy felmérést indítottunk itt, a Pénzcentrumon, aminek a célja az volt, hogy megnézzük, olvasóink mennyire értenek a pénzügyekhez. Az eredmény igazán jó lett, az olvasók megveregethetik saját vállukat. De mik voltak a helyes válaszok?

A Pénzcentrum múlt héten három kérdést tett fel az olvasóknak. Az amerikaiak csupán két százaléka tudott helyesen válaszolni mind a három kérdésre, de úgy néz ki, hogy ennél a magyarok sokkal jobban szerepeltek a kérdések során (vagy legalábbis a Pénzcentrum olvasói). Mind a három kérdésre 20 ezer főnél többen válaszoltak egyébként. Lássuk az eredményeket!

Melyik befektetés a nagyobb kockázatú?

Az első kérdésünk így szólt:

Igaz vagy hamis az alábbi kijelentés? Részvényt vásárolni kevesebb kockázattal jár, mint egy részvény alapú befektetési alap


A válaszadók 19 százaléka szerint igaz ez az állítás, azonban nem ez volt a helyes megoldás ebben az esetben. A befektetési alapok esetén a befektetési politika határozza meg, hogy mennyire kockázatosak, azonban általánosságban kijelenthetjük, hogy a befektetési alapok vásárlásával nyugodtabban alhatunk.

Mennyit ér a bankbetét?

A második kérdésünk így hangzott:

Ha 100 ezer forintot elhelyezünk egy bankbetétben öt évre, 2 százalékos éves kamatra, mennyit kapunk a futamidő végére?


Erre a válaszra már több jó megoldás született, a válaszadók mintegy 87 százaléka tette le a voksát a "Több mint 102 ezer forintot" válaszlehetőség mellett. Ha egy betét kamata évi 2 százalékos, akkor bármilyen kamatozása van (évente kamatozik vagy csak a futamidő végén), akkor is többet kapunk vissza összesen a banktól a futamidő végén, mint az éves kamat mértéke (ha nem számolunk egyéb banki költségekkel).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mennyire ismerjük az infláció fogalmát?

A felmérés nem csak a kamatokat, hanem az infláció fogalmának ismeretét is méri a harmadik kérdéssel:

Ha a betéti kamatunk 1 százalékos, az infláció pedig 2 százalékos, akkor egy év múlva mennyit ér a pénzünk?

Erre a kérdésre érkezett egyébként a legnagyobb arányban helyes válasz, ugyanis a felmérésben résztvevők 92 százaléka a jó megoldást jelölte meg, vagyis hogy "Kevesebbet ér a pénzünk" ,mint egy évvel korábban. Ennél a kérdésnél egyszerűen azt kellett figyelembe venni, hogy a pénz vásárlóereje nagyobb ütemben (2 százalék) romlott, mint amennyit a betétünk hozott, így a pénzünkön kevesebb árut tudunk vásárolni, mint egy évvel korábban.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm