A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert.
Lakossági bejelentés érkezett arról, hogy a FŐTÁV-ra hivatkozva illetéktelenek próbáltak távfűtéses lakásokba bejutni a fővárosban - legutóbb a III. kerületben - hibaelhárításra (csőrepedésre) hivatkozva.
A FŐTÁV ezúton hívja fel a lakosság figyelmét, hogy
- szakemberei minden esetben a társaság emblémájával jól látható módon ellátott munkaruhát viselnek
- arcképes kártyával rendelkeznek
- a FŐTÁV-nak nincs ma már egyetlen olyan szolgáltatása sem, amelyért a szakemberek a helyszínen készpénzt kérnének el.
Semmi esetre sem köthető tehát a FŐTÁV-hoz, ha ilyen esettel találkoznak a fogyasztók.
A FŐTÁV kéri a lakosságot, hogy amennyiben a társaságra hivatkozva munkavégzés miatt szerelők akarnak az Önök lakásába bemenni, azt ellenőrizzék a távhőszolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán - a 06 40 200 108-as számon - és ha az épületben mások sem hívtak ki FŐTÁV-os szerelőt, ne engedjenek be idegeneket a lakásukba.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása
- Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság