Matematikával folytatódnak ma az érettségik

MTI
2014. május 6. 07:41

A matematika írásbelikkel folytatódnak ma reggel nyolc órakor az idei érettségik. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten 1278 helyszínen 80 144 diák, emelt szinten 82 helyszínen 3897 vizsgázó tesz érettségi vizsgát.

Középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven, míg emelt szinten angol, francia és német nyelven is lesz vizsgázó - írták.

A matematika vizsgatárgy középszintű írásbeli vizsgája 180 percig tart. A vizsgázó először az I. feladatlapot oldja meg, 45 perc alatt, majd a II. feladatlapra 135 perc áll rendelkezésre. A feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg a tanuló az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja.

Az I. feladatlap 10-12 feladatot tartalmaz, amely az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlik, az első három feladatot tartalmaz, amelyek egy vagy több kérdésből állnak. A második rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ezek értékelhetők.

A matematika emelt szintű írásbelije 240 perces. Az írásbeli vizsga két részes, és a vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. Az I. részfeladatsor négy feladatból áll, a feladatok több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. részfeladatsor öt, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz, ebből négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A vizsgázónként megengedett segédeszközök közép- és emelt szinten: függvénytáblázat (egyidejűleg akár többféle is), szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó, szögmérő, melyekről a vizsgázó gondoskodik. Ezeket az eszközöket a vizsgázók a vizsga során egymás között nem cserélhetik. A feladatok megoldásának értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.05.01 21:07
Nincs minőségi munkavégzés igazán hatékony koncentráció nélkül. Valljuk be, ez sajnos sokszor neheze...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem