A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert.
Létszámleépítés áldozata lett Szíj Melinda. A Megasztárban feltűnt énekes azonban nem marad sokáig munka nélkül.
"Ma utószor gördül be kicsi kocsim a nagyigmándi műszaki központ parkolójába. 20 esztendő után fájó szívvel búcsúzom második otthonomtól, szeretett munkahelyemtől, munkatársaimtól. A feledhetetlenül sok szépet és jót, amit itt kaptam, a következő dallal szeretném megköszönni, kívánva szerencsés életutat minden IKR-es kollégának. Tisztelettel: Szíj Melinda."
Ezekkel a sorokkal búcsúzott munkahelyétől a Megasztárban feltűnt énekes hivatalos Facebook-oldalán. A Bors úgy tudja, csődeljárás zajlik a Bábolna IKR Zrt. ellen, Melinda pedig - több más kollégájával együtt - ennek esett áldozatul. A lap azonban azt is tudni véli, hogy Szíj Melinda januártól az IKR Zrt. helyett az IKR Agrár Kft.-nél dolgozhat.
Évek óta nem voltak ilyen optimisták a munkaadók
A munkaadók 11 százaléka a létszám bővítését tervezi a jövő év első negyedében, 8 százalékuk elbocsátásokkal számol, míg 74% nem tervez létszámváltozást - derül ki a Manpower 2014 első negyedévére szóló felméréséből.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A munkaerőfelvételi hajlandóság továbbra is elsősorban a Nyugat-Dunántúlon erős, de Észak-Dunántúl kivételével mindenütt javulás volt és a mutató pozitív. Iparági bontásban többségében ugyancsak javulást láthatunk. Legkedvezőbbnek, különösen a tavalyihoz mérve, a pénzügy- biztosítás, ingatlanszektor, a vendéglátás és a gyártás, termelés látszik. Egyedül a mezőgazdaágban mutat stagnálást, az építőiparban további, bár kisebb visszaesést az index.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot
- Másfél másodpercet vert saját világrekordjára a 17 éves csodaúszó
- Rekord: fél száz jelölt verseng hat képviselői helyért Tiszaburán
- Üzent az észak-koreai vezető befolyásos húga a nyugatnak
- Lelőtték a férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna