A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert.
Ápolási díj helyett minimálbért és ahhoz kapcsolódóan munkaviszonyt kérnek a fogyatékos személyeket gondozó családtagok. Az érintettek kedden a Parlamenthez közeli Vértanúk terén demonstrációt tartottak és petíciót küldtek az emberierőforrás-miniszternek.
A demonstráción felszólaló családtagok arra hívták fel a figyelmet, hogy egy súlyosan sérült ember ápolása és gondozása az év 365 napján 24 órában szünet nélküli folyamatos felügyeletet is jelent egyben, így a családtagnak nincs ideje az otthoni feladatok mellett más munkát vállalni, miközben az emelt összegű ápolási díj összege mindössze 34.500 forint.
Bővebben: Családok tízezrei kapnak több pénzt jövőre: kiknek emelnek?
Arra is rámutattak, ha a hozzátartozójukat intézménybe adnák, a lakóotthoni ellátás összege személyenként legalább másfél millió forintjába kerülne az államnak évente.
Az egyik szülő, Ébel Anikó azt mondta, az ápolási díj a megélhetésre sem elég, miközben speciális segédeszközökre és gyógyszerekre vagy utaztatásra nagy összegeket kell költeniük. Példaként jelezte: fia havi gyógyszerkiadásai 15 ezer forintba kerülnek. Elmondta, azt is szeretnék elérni, hogy a fogyatékos gyerekek után a hozzátartozók kapják meg a nagycsaládos kedvezményt.
Mások arról beszéltek, az ápolási díjban részesülők 70 százaléka a létminimum alatt él, és - jórészt a többletkiadások miatt - körükben háromszoros a szegénységi kockázat. Jelezték: a nehézségek 12 ezer fogyatékos hozzátartozót gondozó családot érintenek.
Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
- Vitézy Dávid: mindig elleneztem az orosz metrókocsik felújítását
- Orosz tankra számítottak az ukrán katonák, egészen más közelített feléjük – videó
- Így reagál a francia államvezetés az új-kaledóniai zavargásokra
- Szoboszlai Dominik és Dzsudzsák Balázs váratlanul felbukkant egy szórakozóhelyen és feldobta a hangulatot - videó
- Gigantikus üzemanyag-tároló épült Kecskeméten: meghétszereződött a kerozintartalék
- A merénylő az EU "Júdásának" tartotta Robert Fico kormányát - újabb részletek a vallomásból