A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert.
Hétfőn ismét tárgyalnak az érdekvédők a BKV vezérigazgató-helyettesével a csoportos létszámleépítésről, kedden pedig megtartja a tervezett demonstrációját az egyik szakszervezet - tudta meg a Népszava érdekképviseleti vezetőktől a tegnapi tárgyalási forduló után.
A közlekedési cég által indokoltnak látott 170 fős elbocsátás - ami néhány hete még 200 főről indult, és többségében most is járművezetőket és a buszos ágazathoz kapcsolódó munkahelyeket érint - részleteiről tegnap még érdemben nem tudtak egyeztetni, de hétfőn a kért további adatok ismeretében ez is sorra kerül - mondta a lapnak a kollektív munkaügyi vitában résztvevő egyik szakszervezet, a VTDSzSz elnöke. Gulyás Attila hozzátette: továbbra is úgy látják, hogy 170-nél kevesebb embert kellene elküldeni, de a szeptember-októberi munkabeosztási adatok alapján látják majd pontosan, hogy például a kezdődő villamosfelújítások miatti buszos pótlás mennyi embert igényel, továbbá azt is vizsgálni érdemes, hogy átképzéssel kiket tudnak majd a 4-es metró üzemeltetésénél foglalkoztatni.
Az elnök beszélt arról is, hogy többen kaptak a BKV-tól előzetes tájékoztatást a várható elbocsátásukról olyanok is, akik a Munka Törvénykönyve alapján vagy a közlekedési cégnél érvényes kollektív szerződés szerint védett munkavállalónak számítanak. Előbbi csoportban például szakszervezeti tisztségviselők, míg utóbbiban olyanok szerepelnek, akik kevéssel a nyugdíj előtt állnak, vagy éppen élettársukat is érinti a tervezett leépítés.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rendkívül bosszantó dolog tűnik el a Wordből
- Évente egyszer mindenki kikérheti a nyugdíjához legfontosabb adatát – mutatjuk a részleteket
- Igazán jó hír az M6-os új szakaszával kapcsolatban
- Két újabb kínai autómárkával bővül a hazai kínálat
- Itt a csodaszer: kiirtható lehet a másnaposság
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei