Hat álszerzetes illegális templomokban próbált pénzt kicsalni a turistákból az észak-kínai Senszi tartományban - számol be a kínai média.
A hat férfit két, engedéllyel nem rendelkező buddhista templom bérelte fel, hogy szerzetesruhában "adományokat" gyűjtsenek a hívőktől, füstölőket, ajándékokat adjanak el nekik, illetve vallásos ceremóniákra invitálják őket, s ezért később magas összegeket kértek el. A csalást a több mint 50 buddhista templomnak otthont adó Vutaj szent hegy kezelője leplezte le. A hat álszerzetest őrizetbe vették, a "Buddhizmus központja" és a "Szerencseisten temploma" nevet viselő, illegálisan működő templomokat bezárták.
Az észak-kínai Vutaj hegy a négy kínai buddhista szent hegy egyike, 2009 óta az UNESCO világörökség védelmi listáján is szerepel. A kínai újév ünnepeire érkező tömegek hiszékenységét a közelmúltban a szent hegy közvetlen szomszédságában üzemelő féltucatnyi más templom is megpróbálta kihasználni, ám azok is bezárni kényszerültek. A hatóságok úgy fogalmaztak: a jövőben is folytatják a helyi templomok fokozott ellenőrzését a hely hírnevének helyreállítása érdekében.
A templomok és kolostorok túlzott profitorientáltságát meggátolandó a vallásos ügyekért felelős állami hatóság tavaly októberben megtiltotta, hogy a szerzetesek vállalatokkal és magánszemélyekkel szerződést kössenek. A szent hegyeket fenntartó vállalatoknak tilos a tőzsdére vonulni.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak