Női motorvonat-vezetőket keres a MÁV és a GYSEV; a jelentkezők jövő januárban kezdhetik meg a 13 hónapos kurzust - áll a két vasúttársaság pénteki közös közleményében.
A magyar vasúttörténet során először állhatnak szolgálatba női motorvonat-vezetők - írják, jelezve egyben, hogy elsősorban a két cég munkatársai közül várnak jelentkezőket.
Megemlítik: a hagyományos mozdonyoknál korábban azért nem volt mód nők alkalmazására, mert a szerelvények össze-, illetve szétkapcsolásához meg kell emelni a súlyos csavarkapcsot.
Bár a munkavédelmi szabályok nem tartalmaznak erre vonatkozó konkrét tiltást, ez a művelet nem kimondottan ajánlott a hölgyek számára. A legutóbbi mozdonyvezető tanfolyamra jelentkező 489 ember közt nem volt egyetlen nő sem - írják a közleményben, megemlítve: a korszerűbb motorvonatoknál - lévén azok központi ütköző- és vonókészülékkel felszereltek - üzemszerű működés közben nincs szükség hasonló fizikai munkára.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása