Akár több millió forintig is terjedhet a hazai alapítványi és magán általános, illetve középiskolákban fizetendő tandíj vagy hozzájárulás összege évente - írja a Napi Gazdaság.
A nemzetközi iskolákba járó diákok szüleinek akár 4,6 millió forintba is kerülhet egy tanév.
A Számalk Zrt. által fenntartott International School of Budapest Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában a nemzetközi programban évfolyamtól függően 10,2-10,9 ezer eurót (2,87-3,08 millió forintot) kell fizetni egy tanévre. A két tannyelvű program évi 1,7-2,1 millió forintba kerül, az alsó tagozatos emelt szintű két tannyelvű képzés pedig évente kétmillió forintos befizetést igényel.
A nemzetközi iskolákban eltöltött tanév ennél is nagyobb: néhány százezertől több millió forintig terjedő összegbe kerülhet a szülőknek.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból
- Szuperhatalmak versengenek egymással azért, ami egyre keresettebb az egész világon
- Volt, hogy 116 ezer szavazat is elég volt egy EP-mandátumhoz