Ősztől nem emelkedik Budapesten a menza ára, azonban az élelmiszerárak növekedésével és a gázáremelés hatására januártól drágulás várható a közétkeztetésben - írja a Népszava.
A gyermekétkeztetéssel foglalkozó cégeket köti éves szerződésük, ezért decemberig marad az egy napra jutó, tízórait, ebédet és uzsonnát tartalmazó menza ára. A várható gázáremelés híre és a megemelkedett élelmiszerárak felgyorsították a cégek és ügyfeleik között zajló tárgyalásokat. "Nem kizárt, hogy az év végi közgyűlés januárra magasabb árakat fog megállapítani a mostaninál." - mondta a lapnak Alpári György, a budapesti Junior Vendéglátó Zrt. cégvezetője.
Általánosságban elmondható, hogy vidéken olcsóbb a menza ára, mint a fővárosban. Egy X. kerületi óvodában például napi 309 Ft a háromszori étkezés, egy mosonmagyaróváriban ezzel szemben 224 Ft. Az általános iskolákban a szülők eldönthetik, hogy napi egyszeri, vagy háromszori étkezést igényelnek.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból
- Szuperhatalmak versengenek egymással azért, ami egyre keresettebb az egész világon
- Volt, hogy 116 ezer szavazat is elég volt egy EP-mandátumhoz