Bár amit elkövetett, bűncselekménynek számít, mégis állást ajánlottak annak az ausztrál férfinak, aki megírta az eddigi leggyorsabban terjedő iPhone vírust.
Az iPhone telefonok esetében az eddigi egyik leggyorsabban terjedő féregnek az Ikee számít, amely nem okoz különösebben nagy károkat, mindössze a háttérképet cseréli le egy 80-as évekbeli pop-énekes, Rick Astley arcképére.
A vírust egy 21 éves fiatalember, Ashley Towns írta, aki azóta állást kapott egy ausztrál iPhone applikációkat gyártó cégnél, a Mogeneration-nél. Az Ikee maga ugyan nem jelent különösebb veszélyt, azonban megnyitotta az utat más adathalász programok előtt, amelyek már bizalmas információkat is össze tudnak gyűjteni a készülékekről, akár banki adatokat is.
Towns állítása szerint merő jóindulatból írta meg az Ikee vírust, hogy felhívja a fejlesztők figyelmét a lehetséges veszélyekre. Az Ikee elsősorban a feltört iPhone-ra jelent veszélyt. Becslések szerint a világon forgalmazott iPhone-ok, és iPod Touch-ok 10 százalékát törik fel.
Az Ikee-nak azonban már most megjelent néhány továbbfejlesztett változata: Hollandiában például az ING online banki ügyfeleinek adatait halászta le egy vírus az iPhone-okról.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
De nem Towns az első, aki hackerként állásajánlatot kapott informatikai cégektől: 2008-ban egy Új-Zélandi hacker, Owen Thor Walker kapott ajánlatot egy telekommunikációs cégtől, biztonságtechnikusi pozícióra.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Ha jól tippelt, 2,355 milliárddal lett gazdagabb
- Történelmet írt a Leverkusen a Bundesligában
- Már itthon is megvásárolható egy új eszköz, ami nagyon hasznos a cukorbetegeknek
- Szakértő: nem olyan gyakoriak az egyedi órák, mint gondolnánk
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek