Döntött a kormány a 2010-2011-es tanévben a felsőoktatási intézményekbe, államilag támogatott képzési helyekre felvehető hallgatók keretlétszámáról.
A kormányszóvivő elmondta, hogy 350 fővel csökken a bölcsészettudományi, 250 fővel a társadalomtudományi terület támogatott keretlétszáma, míg 250 fős növekedésről döntöttek a műszaki területen, illetve 300 fővel növelik a gazdasági területre felvehető, államilag támogatott hallgatók számát.
A kormány célja, hogy az államilag támogatott keretlétszámok aránya lépésről-lépésre közeledjen a munkaerő-piaci igényekhez, a változtatások során így figyelembe vették az egyetemekről, főiskolákról kikerülő hallgatók munkaerő-piaci elhelyezkedési lehetőségeit is.
"Magyarországon nem csökken a diplomás pályakezdők iránti kereslet, a felsőfokú képesítéssel rendelkezők pedig még ma is sokkal nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni azokhoz képest, akik ennél alacsonyabb végzettséggel bírnak. Jövőre a jelenlegihez hasonlóan 56 ezer hallgató felsőfokú tanulmányait támogatja majd az állam, ebből a létszámból pedig mintegy 12,5 ezer felsőfokú szakképzésre jelentkező részesül az állami finanszírozás nyújtotta lehetőségekből" - mondta a kormányszóvivő.
Hangsúlyozta: az összlétszámban ugyan nincs változás, az egyes képzési területek között azonban már tapasztalható eltérés. 350 fővel csökken a bölcsészettudományi, 250 fővel a társadalomtudományi, száz-száz fővel a pedagógusi és a jogtudományi képzési területre felvehető, államilag támogatott hallgatói létszám. 250 fővel növelik azonban a műszaki, 300 fővel a gazdasági, száz-száz fővel az orvostudományi és az egészségtudományi, valamint 50 fővel az agrártudományi képzési területek keretlétszámát.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az államilag finanszírozott képzési helyek intézmények közötti elosztásáról a jelentkezők döntenek a felvételi jelentkezési lapon kinyilvánított preferencia-sorrenddel, illetve saját teljesítményükkel, tudásszintjükkel - mondta el Budai Bernadett. A mesterképzésre a felsőoktatási törvény értelmében a három évvel korábbi, alapképzésre felvettek 35 százalékát lehet felvenni, mely a 2010-ben kezdődő tanév esetében 19.600 hallgatót jelent.
Forrás: Edupress
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem rázták meg túlzottan a kritikus hangok Coppolát
- Megtáltosodtak a McLarenek
- A Deutsche Bankra is lesújtottak az oroszok
- Megkezdődött a roham a nyári táborokért, de idén sem lesz olcsó mulatság
- Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
- A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények