Amennyiben az adóbevallásunk alapján jár visszatérítés a számunkra, azt a beadás után legkésőbb 30 nappal már át is utalja az APEH. Elvileg.
Az adótörvények értelmében amennyiben az adózó elektronikus formában maga készíti el szja-bevallását, akkor a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül legkésőbb vissza kell kapnia a pénzét. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a visszautalásoknak csak egy része érkezik meg határidőre, többen kénytelenek hosszú heteket-hónapokat várakozni.
Az APEH idei első negyedévéről szóló tájékoztatójában el is ismerte a késéseket, s azt az új bevallást feldolgozó rendszer bevezetésével indokolta. Szikora János APEH elnök még április elején azt mondta, hogy az elektronikus bevallásokat korszerűen feldolgozó rendszer üzembe helyezése fél év alatt zajlott le, ami igen rövid idő, ám a tesztidőszak így is belecsúszott a bevallási időszakba. A késlekedéseket azonban késedelmi kamattal kompenzálja az APEH: a március 28-ig eltelt időszakban az adóhatóság átlagosan 7 napot késett a kiutalással - egy adózó pedig átlagosan 417,5 forintot vehetett kézhez késedelmi kamatként.
Persze nem csak az adóhatóság lehet hibás a késedelmekben, követhetünk el mi magunk is hibát. Érdemes tehát a postaládát is lesni, hiszen ha az adóhatóság számítási hibát vagy más hasonló elírást talál, azt kijavítja, amennyiben pedig az a magánszemély adófizetési kötelezettségét vagy az adóvisszatérítés összegét érinti, az adózót a kijavítástól számított 30 napon belül értesíti.
Ha az adózó az adóhatóság javításával nem ért egyet, az értesítés kézhezvételét követő 15 napon belül egyeztetés végett az adóhatósághoz fordulhat. Eredménytelen egyeztetés esetén az adóhatóság az eljárást megindítja, és az adót határozattal állapítja meg. Az adózónak az eredményes egyeztetésig, illetve a határozat jogerőre emelkedéséig a visszatérítendő adót az adóhatóság által kijavított összeg szerint kell kiutalni, illetve befizetni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kérdéses azonban, hogy nem azért késlekedik-e az APEH az adóvisszatérítések megfizetésével, mert a válságnak köszönhetően szinte teljesen kiürült az államkassza. Mint arról már korábban beszámoltunk, a kormány sokféle "trükkel" próbálkozik, hogy átmeneti pénzzavarain enyhítsen. Ilyen például a nyugdíj átutalásának két nappal történő eltolása, vagy a családtámogatási és fogyatékossági ellátások egy napos elhalasztása.
Azok viszont, akik egyszerűsített adóbevallási formát választották, jobb, ha hátradőlnek és nem idegeskednek a visszatérítésük miatt. Akkor is csak az adóbevallás leadási határidejétől, vagyis május 20-tól számított 30 napon belül kötelesek megkapni a pénzüket, ha már január másodikán leadták a bevallást. (Az egyszerűsített bevallást azok választhatták, akiknek bevétele kizárólag munkáltatóktól és/vagy kifizetőktől származik, amelyből az említettek adót vagy adóelőleget vontak le. Emellett például azok is, akik ingó és/vagy ingatlan vagyoni értékű jog átruházásából (is) bevallásköteles jövedelemre tettek szert.)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent
- Komoly drágulás - éjjel-nappal fizetni kell Siófokon
- Triatlon - Magyar bombameglepetés jöhet az olimpián?
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei