Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú bérfejlesztésről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége.
Kecskemét önkormányzati és egyházi óvodáiban is beteltek a keretszámok. A megoldásra most van remény, de jövőre nagyobb lesz a kihívás.
Idén összesen 1209 jelentkező van a kecskeméti önkormányzat óvodáiba. Néhány évvel ezelőtt 900 volt - ez megfelelt a keretszámnak, igaz, a városi fenntartású intézmények mellett a magán- és az egyházi óvodák is sok gyereket fogadtak.
A korábbi szabályozás szerint az ötéves kor betöltése után kellett kötelezően fölvenni minden jelentkező gyermeket az óvodákba, az idén azonban a halmozottan hátrányos helyzetű gyermeknél ez a korhatár három évre módosult. Ha az ebbe a csoportba sorolható gyermek fél évig megszakítás nélkül jár óvodába, akkor a szülők pénzügyi támogatásra válnak jogosulttá.
Az egyházi fenntartású óvodákban is beteltek a keretszámok, mivel a nem helyi lakosok gyermekeit főképp ezekbe az intézményekbe íratták. Az óvodába jelentkezők számát az is növelhette, hogy a Mercedes-gyár idetelepülésének hírére számos család költözött Kecskemétre más településekről - a múlt év őszétől ugyanis hirtelen több gyerek jelent meg az oktatási rendszerben.
Ugyanakkor a város magánóvodáiban van még hely, ezekkel enyhíteni lehetne az idei túljelentkezések miatt kialakult nyomást, de a szülők - nyilvánvalóan a válság hatásai okán - elsősorban az ingyenes, városi fenntartású óvodákat preferálják.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az önkormányzat engedélyt kért az Oktatási Hivataltól a maximális csoportlétszám túllépésére. E jóváhagyásra még várni kell, ha meglesz, száz pluszférőhelyet jelent. Ha ez így alakul, akkor az elutasított jelentkezők száma nem fogja meghaladni a százat.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak
- Kemenesi Gábor: a pandémia után most a hosszú Covidra kell sürgősen gyógymódot találni
- Lehetett-e társa Robert Fico merénylőjének, nem zárható ki
- Ez most fáj a Szegednek
- Kedden megrohanhatják a kormányablakokat a mobilosok
- Dárdai Pál kínos utolsó meccse a Hertha kispadján