Nem indíthatnak vagyonosodási vizsgálatot a munka nélkül gazdagodók ellen az önkormányzatok vezetői. A polgármesterek a meglévő rendszer szigorításában látnák a megoldást, csak közérdekű bejelentést tehetnek az APEH-nél, ha úgy tapasztalják, hogy valaki adózatlan pénzből fényűzően él.
Adótitokra hivatkozva nem erősítette meg az APEH, hogy a Rendőrség kezdeményezésére vagyonosodási vizsgálat indult volna a Sztojka család ellen. A hivatal szóvivője konkrét ügyekről és vizsgálatokról nem adhat információt, de általánosságban elmondta, hogy a társszervek javaslatait prioritással kezelik.
A nyomozó hatóságok egyre több esetben kérik az adóhatóságot, hogy nézzék meg valakinek a vagyoni és a jövedelmi helyzetét. De ez fordítva is előfordul, ha a vizsgálat során bűncselekményre utaló jelet találnak az ellenőrök, akkor értesítik a rendőrséget.
Szepessy Zsolt, Monok polgármestere szerint folyamatosan tartani kell a kapcsolatot a társszervekkel, ugyanakkor az önkormányzatok csak annyit tehetnek, hogy megvonják a segélyeket azoktól, akiknek a vagyoni helyzete nem indokolja az ellátást. Répás József, Kiskunlacháza polgármestere elmondta, hogy ha gyanús esetet tapasztalnak, akkor csak jelezni tudják azt az adóhatóságnak, egyéb eszköz nincs a kezükben.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak