Az utóbbi napokban a gondolatok erősen az adóreform, a 2009-es változások körül forognak. Az már tegnap világosság vált, hogy 300 milliárd forintos járulékcsökkentésre lehet számítani és eltörlik a cégek különadóját is. De ennek a másik oldala érdekes igazán. Részben ugyanis kedvezmények megszüntetésével, illetve a dohány és alkoholtermékekre kivetett adó 10 százalékponttal történő növelésével akarják finanszírozni.
Alapvetően két fő tételből tervezi finanszírozni a kormány az adó- és járulékcsökkentések (mintegy 300 milliárd forint, a GDP 1%-a) jövő évi elemeit. Ez az ami alapján azt lehet mondani, hogy az adó- és járulékcsökkentést bizonyos részben tehernöveléssel finanszíroztatná a kormány.
60%-át abból finanszírozza, hogy "rendkívül feszes költségvetési tervezéssel, a 3.2%-os cél mellett ennyivel kevesebbet engedünk elkölteni jövőre" - emelte ki Gyurcsány Ferenc a tegnapi sajtótájékoztatóján. (Kiadáscsökkentésként is felfogható, de költségvetési tartalékot is képeznek ezen felül, hogy biztosan "ne legyen baj").
A maradék 100-120 milliárd forint pedig a cégautóval kapcsolatos elszámolás megváltozásából, a jövedéki adók emelésével, a természetbeni juttatások adójának tovább növelésével akarják összehozni. Megszűnik az a kötelezettség a cégautónál, hogy mindenkinek kell útnyilvántartást vezetni, cserébe viszont semmilyen költséget nem lehet cégautóra elszámolni. Ezek eredőjeként tízmilliárdos nagyságrendű bevételt remél a kormány.
A jövedéki adóval kapcsolatban 2009-től arra számíthatunk, hogy az üzemanyagok kivételével az alkohol és a cigaretta termékek jövedéki adóját 10 százalékponttal felemelik. Azokra a természetbeni juttatásokra, amik után eddig nem kellett, 2009-től 11 százalékos egészségügyi hozzájárulást vetnek ki. Emellett azzal is nehezítik a cégek életét, hogy 20 főnél nagyobb cégeknél kötelező lenne egy korlátozott munkaképességű embert foglalkoztatni, máskülönben a az adott embert illetően (20 fő felett) háromszoros járulékterhet fizetnek a cégek.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem rázták meg túlzottan a kritikus hangok Coppolát
- Megtáltosodtak a McLarenek
- A Deutsche Bankra is lesújtottak az oroszok
- Megkezdődött a roham a nyári táborokért, de idén sem lesz olcsó mulatság
- Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
- A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények