Főnökeinkkel kevésbé, juttatásainkkal viszont sokkal elégedettebbek vagyunk, mint a többi kelet-közép-európai munkavállaló. Négy magyar vállalat viszont be tudott kerülni a legjobb munkahelyek toplistájába - derül ki a Világgazdaságból.
A Kelet-közép-európai Legjobb Munkahely Felmérés 2007/2008-as eredményei alapján egyetlen hazai kis- és középvállalat jutott a top 15-be a régió vállalatai közül, méghozzá a Debreceni Hőszolgáltató.
A nagyvállalat kategóriába már hárman is bekerültek, a Market Építő Zrt., a hazai Mars Értékesítő Bt., és a Lilly Hungária. A kategória legjobbja a moszkvai McDonald's lett.
Különdíjban a Microsoft részesült, amely hét országból 6 helyen nyerte el az első helyezést. A felmérés egyébként 12 ország 600 vállalatára terjedt ki.
A legjobb vállalatok esetében az átlagostól 15 százalékponttal alacsonyabb a fluktuáció, és a hiányzási napok száma is 45 százalékponttal kevesebb. Ezen kívül a munkakeresők körében is kedveltek, hiszen évente négyszer annyi önéletrajzot küldenek be hozzájuk, mint más átlag vállalathoz. Ez azért is lényeges kérdés, mert a HR szakértők szerint a következő években a tehetséges munkavállalók megszerzése és megtartása lesz a legnehezebb feladat, legfőképp Bulgáriában, Szlovákiában és Lengyelországban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A felmérés eredményei szerint mi vagyunk a régióban a legelégedettebbek a juttatásokkal, míg a legelégedetlenebbek a románok, szlovének, oroszok és lengyelek.
Ugyanakkor hazánkban csak kevesebb mint a dolgozók fele érzi úgy, hogy munkájában képes megvalósítani önmagát, előrelépési lehetőségeinkről pedig még ennél is rosszabbul vélekedünk.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal